Száll a ritmus..

Száll a ritmus vad diadallal,
őrült mámor falrepesztő dallal.
Visszatérés az ősi időkbe,
kövek suttogják
csontba és földbe
tüzes ritmusunk
vér-izzó mámorát!

Régi helyek fa-föld
táborát idéző
természet ölelések
tél ízű
csókok,
faszén-parázs fészkek
terrakotta nyoma.

Száll a ritmus vad diadallal,
őrült mámor falrepesztő dallal.
Visszatérés az ősi időkbe,
kövek suttogják
csontba és földbe
tüzes ritmusunk
vér-izzó mámorát!

Száműzött népeknek,
megsérült lépteknek,
feltépett sebeknek
fákat elégető
bársonyos réteknek
felmordult szaván
sietünk Hozzád!

Száll a ritmus vad diadallal,
őrült mámor falrepesztő dallal.
Visszatérés az ősi időkbe,
kövek suttogják
csontba és földbe
tüzes ritmusunk
vér-izzó mámorát!

Elfeledett emlékek
láncán ébred a hajnal,
s az idők számolatlan
köd-kócos hátán
utazunk,
nagy
zajjal.

Száll a ritmus vad diadallal,
őrült mámor falrepesztő dallal.
Visszatérés az ősi időkbe,
kövek suttogják
csontba és földbe
tüzes ritmusunk
vér-izzó mámorát!

Kócsagok fehér repülése,
Darvak nyújtott
nyak-remegése
s a fekete föld mély, sár
szántotta
nedves illata.

Száll a ritmus vad diadallal,
őrült mámor falrepesztő dallal.
Visszatérés az ősi időkbe,
kövek suttogják
csontba és földbe
tüzes ritmusunk
vér-izzó mámorát!

Kihúzott háttal,
felemelt fejjel
köszönt a reggel
s benne a Nap halovány
fénye,
égő emlék sugárzó
vetése.

Száll a ritmus vad diadallal,
őrült mámor falrepesztő dallal.
Visszatérés az ősi időkbe,
kövek suttogják
csontba és földbe
tüzes ritmusunk
vér-izzó mámorát!

Megtett lépteinkben
vad tűz
visszanézés
ősöket köszöntő
tér tengert ölelő

Hazatérés.

 
Hazaérkezés!

* * *
2011 december 25.
ihlette: Carolyn Hillyer and Nigel Shaw Exile album, első szám

"Exile is departure, separation and loss. Exile is enforced, chosen or the outcome of strange circumstance. Exile is painfully physical, coldly political and deeply personal. Exile is the shadow of war, the grip of despair, the emptiness of grieving arms. Exile is a heavy wind that crashes through cultures, tears at relationships and rips apart the soul. Exile is the impossible abyss, the deadly trail and the churning hungry ocean. Exile is the overwhelming pull towards
home, yearning for familiar people, longing for ancestral lands. Exile is crossing mountains into loneliness, walking dusty roads amidst confusion, wandering lost inside a world of death. Exile is a song
of mourning, a dance of remembrance and a promise of return. Exile is a brave cry that echoes through generations and a faithful flame that feeds the tribal hearth. Exile is the search for a beloved, for completion, for peace. Exile is a root deepened by loyalty, a spirit grown stronger through adversity, determination honed by belief in a just & balanced future. Exile is eyes widened by vast horizons and hope kindled by the smallest possibilities.We will find a road to take us home. Ancient spirits watch for our return."
 

http://www.seventhwavemusic.co.uk/albumexile.htm

köszönet! Thank you your inspiration work! love!

Mai kép

Mai kép

Vonatra ültünk,
a lelkem meg én
Majd elrobogtunk
a hegyek felé.

Kisiklottunk a város
markából,
s beledőltünk
a hideg hóesésbe.

Csak egy órányi út,
s a zötyögő vasút
máris
hazaért.

Sétálni kezdtünk..
s megcsodáltuk
a csendet,
a fehéredő tájat.

Tölgyfaleveleken
dideregve szálltak
a hópelyhek
finom szálai.

Az erdőben őz
szaladt tova,
s a ménes mellett
róka kóborolt.

A hegyekből egyszerre
lezúdult
az északi szél,
zabolátlan, mord

Átsüvítő, fagyos
csókokat szórt
s fázósan
lépdeltünk tova.

Csipkebogyó piros
szív színe mellett
elszórtuk, imánk
magjait

S bele merengtünk
a cinke-tengelic raj
halk dalába, gömb-raj
szárnycsattogásba

hirtelen.

Az ég, mint szürke
'Őfelség' uralkodott,
s pipáztak a vén,
bölcs hegyek.

Kis patak folyt,
hempergett
a tél hidegében,
de még zúdult,

bátor erejében,
nekiszaladva
a térnek.

A házakban villanyok
égtek,
a lovak futottak,
s baráti szavak

meséltek.

Majd jött az est,
a sötétbe lépő
s mi,
a két visszatérő

újra útra keltünk,
vonat ringatta
mindazt, mivé
lettünk.

* * *
december 21.

Kutyák, Dió

Kutyák

Kutyák futnak a

hóban,

osztozunk a havas

ragyogóban!

Kutyák futása

gyönyörű,

lelkemben

megnyílik

a derű!

Szánkón utazom,

Husky-k húzzák,

csapatom

velem táncol,

világokon át!

Dió

Dió,

mi egész

akár, a Föld.

Dió,

mi törött,

akár,

az Ég.

Héja barnán

tündököl,

aranyfény-hajó!

Szétválik,

belsejéből

áramlik

a

jó!

Sütemény

lesz

vagy ajándék

íze,

dísze?

Ki tudja,

de benne

van a

Föld egésze!

Úszni a hóban

Úszni a hóban

Úszni a hóban

nagyon jó!

Angyallá válni

megható!

Kabátod

súrolja

a hópelyhek

rejtett

világát,

Lelkedben

őzek

ugrálnak,

dombhátakon

át!

Úszni a hóban,

a mindenhatóban,

nagyon jó!

Légy hát maga a

hó-csillagfény-

ragyogás,

légy

föld-takaró!!!

mert átölelni

azt a világot,

nagyon jó!

Fenyőfák, Ünnep

Fenyőfák

Fenyőfák álldogálnak

szelíden,

szívem takaróját

rájuk

terítem!

Fenyőfák táncolnak

csendesen,

titkukat,

ma éjjel:

meglesem!

Fenyőfák

ringatóznak,

zöld

bölcső!

Kis hegy

tetején,

hó

őrizte,

vén idő!

Ünnep

Ünnep,

kiteríti

lekünk

színes

szálait..

Nézd, a

csend

hol

lakik?

Érezd meg

barátom,

s engedd

be..

Szíved, ma

legyen

kékcinke,

s hadd hallja

a Mindenség,

éneked!

Karácsonyi "ajándékok" 2.

Sütemény

süteményt formáz a

kéz,

figyeld csak meg

mire mész

ha a tészta

varázsa

ujjai

köré csavar!

Nem lesz semmi

baj,

édes lesz

és

mindenkit

felkavar!

Hóember

Ha újra születnék,

hóember lennék!

Ha újra látni

akarnék,

hóember lennék!

Ha újra nevetni

szeretnék,

hóember lennék!

Ha álldogálni

vágynék,

hóember lennék!

S ha

hóember

lennék,

egy nap

a táj szívében,

újra megszületnék!

* * *

december 18.

Karácsonyi "ajándékok"

Szeretet láng

Szeretet lángban,

ölelni másban,

fenyő ágán

finom ragyogásban

csak meglátni a

csodát,

az örökkön létezőt.

Áldás

Áldásban gazdagon

hull a hó,

belül..

s kint szánkózni

volna jó,

de csak az esti fények

mögötti

sziluett,

ébreszti

csendesen

a szívet.

Szarvasok

Szarvasok cikáznak

lehunyt

szemhéjam

mögött,

a tündéres

észak

ide

költözött

s lelkemből

szétárad

az ősök

csontjainak,

finom ropogása.

* * *

december 18.

Két diófa őrzi

Két diófa őrzi

Két diófa őrzi
a házat,
Ringatja szelíden
az éjszakai
lázat,
s a fogyó Holdban
lassan olvadósan
megindulni látszik
a
hóesés.

Arcodon szánkózva,
mesés.

A csillag-gyermek
lassan, útra
kész.

Két diófa őrzi
a házat,
szunnyad
a táj,
dunyhája az ég,
s kék-zöld hegyek
kopott
háta hirdeti
a Természet
téli erejét.

tegnapi..

Tegnapi ölelésed

keresem,

de az idők nyomán

elveszett,

Kedvesem!

Volt lágy, volt

forró,

volt eszkimó-fóka

orr

érintő pillanat.

Volt hosszan

ringó,

szempillák átfűzött

fényén

andalgó.

Volt rövid,

vad-viháncolós

ugrálva

örömteli,

Bohémiába tekintő.

S ma csak

az esőcsepp

kerekded

tánca

hull.

Zokogva

érintésedért

kigyúl, majd

elalszik

egy tétova

csillag.

Csssh ..lelkem,

ringatva

ingat

a tér..

s az

éj.

Egyszer

hazatérsz..

Egyszer

hazatérünk..

Egyszer

hazatérek

s újra érezlek

Téged,

valaki másban

feloldódó

puha

sóhajtásban.

Ha jönnek a könnyek..

Ha jönnek a könnyek,
csak légy könnyed..
nem baj ha lépted a vizes utcakövön kopog,
zakatoló villamosok
s esti beszéd-zajlások
között.

Az esőcseppek elkeverednek
sós ízeid
a fekete betonra
terítik.

Ne higgy nekik, ha azt mondják
"ez már nem gyász-idő!"
csak hagyd, hogyha
jönnek..
emlékek,
érzések,
könnyek..

Mint, akit magára hagyott
az
Ég,
úgy sétálsz
Te, kinek
otthona
volt
még..
nem is
oly
rég.

Ágak, fakoronák
átlátszók
s mintha ismernéd..
de nem látod
meg
azt
a világot,
mi lüktetve
lángolt
s tejszagú mellén
ápolt,
majd
dzsungel-léptűvé
nevelt.

Ma már elhagyottan állnak,
korhadó faágak
s fűrész alatt
felsíró
roppanások csak
mi szemedbe
csap.

Ha jönnek a könnyek
tágas
koronájukra
akasztva
hagyd ott őket,
díszéül
az őszi,
elmúló
időknek!

walk in the cauldron

..She was tired and exhausted.. it was old time when she started her walk .. to left towns, villages.. and folow the path of magnetized calls. Just arived the darkest day.. "why did you left me?" asked from the Goddess.. heart-saddness flood..and sharp pain.. inside.. She didn't see well the path.. just her feet ..they were in that deep trust.. they became noiseless than the big Owl-Spirit. They was able to follow the way.. The Moon hided her face, the rain of small eyes than a sparkling little lights.. they was smiled in their gentle-fatness..and they were hanging on the bare trees of naked arms.. The Goddess reached out Her invisible arms and embraced Her. She didn't realized the Spirit of endless presents. But she knew she need to fight again and again with this oldest pain. The Goddess and Her thosuands forms was sitting in the old stone circles.. She was there.. in the center.. in the cauldron of the deepest point. They knew this.. under the last 5000 years they saw that many tears and heard so many prays..and sigh-wishes.. They just started to sing.. slowly.. and on so many different ways.. the wanderer woman standed. They didn't hear just her heart of lumbering voices.. but her body felt the resonances.. thousands and thousands Goddess started to sing.. how many different melodies..
from the blind darkness.. than colorful strings ..the ancient voices are started to move.. to dance.. and to turn again and again.. in new and new form.. She closed her eyes.. and her body just moved.. she started to dance with the darkness.. her arms than a butterfly of wings.. and the songs are came closer and closer.. it was some Goddess form than an orange fire.. hot and quick.. it was some Goddess form than a blue-melody.. slowly but rolling..it was some Goddess form than a spring of smell.. green and sweet and close cuddling.. it was some Goddess foem deep than the earth of murmur cranches..
and they just came and came closer.. She felt the energies.. and she continued her dance .. her tears just was swimming on her face.. voices-lights-melodies-balls rolling everywhere.. the Godesses ..they are started to speak on the animals, plants, rocks, rivers.. of many languages..
the Cauldron started to fill with this "orchestra" with this chaotic but amazing choir..
She wanted to see them.. she wanted to feel them... from her closed eyelids..under her skin..from the wanderer cells.. just exploded the wishes.. to see..too hug..to feel.. and the crazy dance continued.. again and again steps and steps.. many kind of moving.. and leans.. and it was one moment when from her womb, from her inside.. something deep whirling just came .. and came up!
Than a big thunder..in one strong storm.. and she just felt the ancient vibration... the voice of power.. and she than a wolf.. just jumped from time..to time.. and SUDDENLY the deep connection was alive.. and the colors, threads, voices, pictures.. just than a wild river.. was everywhere..and she was able to go back in time.. and to "see" again.. Her inner eyes was open.. and clear.. her body was able to feel and to take in the Goddess of so many form and taste, and wild-gentle-thousand touching.
She felt her heart how grow.. how will be bigger and bigger.. and one hundreds arm just going out and touch the Goddess of faces and energy body.. and thsi caress was miracle.. the connection.. was real.. and deep.. Her and HER love was connected.. in this endless dance .. "my Goddess I never will left you!" .. and what an amazing moments.. the Cauldron started to be oneself expansion.. and from this ancredible song and voice dialogue .. in the foggy mystery..she glimpsed some new form.. her Tribe of members. They were tall and slim.. and they jumped than a grasshoppers.. and their voices was than a sweet food. ..joy-tears..
... after the great dance.. she saw one slim silver path...than a silver snake just went..and was drawing silver spiral the bottom of the Cauldron.
slowly.. from moment to moment.. the voices passed over in the silent.. the Godesses are was sitting back in their stone-places..
and she stayed there .. alone.. but never more alone.. in her body.. it was many high thousands vibrations.. images and forms and colorful vortexes..
and she now She is waiting her.
so she take a deep breathe.. and her naked sole touched the silver path of the starting point..
..
..
..
(later)
and in the Spiral Silver Path of center it happened the meeting with the Great Goddess.. personally.. alone.. face to face.. in the Green Palace what is the Nature of Rainbow Garden Heart..

if you would like to know how is happened the converstaion.. just go on.. the Cauldron of gates open in this night..

***
16 of December

* * *

My Goddess I love you, never forget!!!!
and I try to remember...please, remind me!!!
(your present in my blood..and in my bones..)
thank you!
your
old-soul-but easy-grasshopper-Szil

Ne, még ne

Ne, még ne!

Ne, még ne bújjatok elő,
december van, hiába
váltunk mi kabátot, klímát,
..ti legyetek okosabbak!
Vissza, vissza zöld levelek!
Pihenni kell, visszahúzódni,
szunnyadni a télben,
hadd pompázzatok majd
a tavasz erejében.

Aprócska bokrok a
futtató mellett..
megzavart
néhány napsütötte
felleg..

Tél van, s messze
még a nyár..
ne, még ne..
hajtsatok
levelet..!
Zöld-szép-szikra
képeket
festünk majd
s picurka bokor
aurátokba
belefújjuk
a finom meleget.

Mély, dallamos
hívó szavára
a Föld-mélyi anyónak
peregjetek
haza..
színes levelek,
megannyi
árnyalattal
szőtt,
sejtelmes
üzenet.

* * *
december 11.

Zöld fácskák

Zöld fácskák

Zöld fácskák éltek egykoron,
föld táplálta, erdei völgyben
most fatönkkel tündökölve
halódva,
mégis
smaragd-színben
várják az Estet,
a Csillagfényest!

* * *

dec 11.

 

Ha összedől

ha összedől..
ha összetör..
ha meggyötör..
ha kínlódva kiált
tavaszvágyó vad sikolyokkal..

mutasd meg neki az erdők
hallgatag szelídségét..

hadd fúrja fejét a
a fagyos hidegbe..

s köd-szél-merengésbe dermedve
várjon..

míg feloldódik
a messzi
tájon.

A város foglyaként

A város foglyaként

A város foglyaként
élt.

Bár messzire vágyott.

Már nem éltek benne
fák, sem virágok.

Unott héjként görgött,
mint a többi, megrágcsált
dinnye.

S nem volt, aki a csendet
hintse,
se kint,
se bent.

Téblábolt, s nem tudta
mit keres

idelent.

 

 

For the 13 moons

For the 13 moons

dear Grandmothers,
it was a dream and
we went together
in the hidden
green.

It was one amazing
gold bridge inside
where I could dance
on the
night.

I have been there
so many times
it was enough
chance to create
the old path.

How strange
period
inside and out
I would like to be there,
but I'm can't know ...

The gates are closed
again,
and I losted
your circle
under the rain.

Forgive me
beloved
ancient
Thirteens
strong and wise..

one day
I will
find
the gates
and my ancient
tribes.

nothing voice,
nowhere the drums
I just stand there
and I must to collect
the past .

Forgive me 13 moons
and Grandmother Ones,
beloved Spirits,
trees, stones ..rivers..
and lands.


Please send me your
murmur steps and
your realm of maps
and I just go
where is no way,
or maybe ..yes.

* * *

For the blessed Grandmothers .. they were there .. in all the time.. and they will be!

13 December

 

Álmok

Álmok

Mint hatalmas tengerek

végtelen hajóraja,

úgy ring bennem

az újjászülető

ébredés.

Acsargó

Acsargó szavak
vicsorítanak!
Ne hagyd,
hogy habzó
szájjal..
Rád,
rontsanak!

* * *
november 15.

az álmokért

Az álmokért

Az álmok éltető levegője,
a pillanatok lecseppenő, méz
derűje.

Az ábrándok szempillasöprűjének
ködfátyol
vibrációja.

A szelíd mélázás
lélekbe zuhanó
megmérhetetlensége.

A csendből szőtt mozdulatok
elevenségének
áttűnése.

A lendület százezred
töredékének
lassított felvétele.

* * *
avagy..

Gepárdvágta
a psziché
dús
szavannáján

Fuss s hemperegve
pördülj,
akár vadász
a zsákmányra
hördülj

a képekből
perdülő
igézet
nyomán!

 

 

Aranyló agancsok

Aranyló agancsok

Ma látomást láttam, szépet, éleset – a térből hirtelen rám esett egy gyönyörű kép, mesebelien szép szarvas, gondot űző, elringató.. ebből született ez a történet: Fogadd szeretettel!

Az ősi ködök ölelte Univerzum, bohókás csillagszülöttei éppen a Föld bolygó felé járatták tekintetük.

Egy idegen táj, kanyargó vándorútján, meglátták az épp egy kút felé ballagó, szomjas utazót.

Az Utazó hosszú ideje talpon volt már, csak ment, ment töretlenül, de tekintetét néha elhomályosította a ború, s homlokát ráncba húzták a múlt képei, a jelen aggodalmai. Szemét a horizontra szegezte, gyűrött térképe hajtott vonalát morzsolgatta ujjai közt.

Már átutazott a sűrű erdőségeken, már átutazott a sok vizek földjén, már átutazott a hegyek csúcsai között, most sivatagos, félsivatagos tájon haladt keresztül.

A Nap forrón tűzött és szája már lassan kisebesedett a szomjúságtól.

A múlt árnyai mögé furakodtak és néha felszántották hátát, éles körmük le-leszaggatott egy-egy csíkot magára tekert ruháiból. Valóság volt ez, vagy csak képzelte? Nemtudta.. lüktető homloka előtt egy vízió jelent meg: egy szépséges kisvárosról, csendes parkokról, arany ragyogású embrekről, s tudta, érezte, látta az otthonát.. belélegezte a nyugalom csendes és szép szigetét.

Majd a vízió eltűnt és megint csak a forróság maradt.. s a szomjúság.

Az iránytűjére nézett, tudta, hogy nemsokára itt kútnak kell lennie.

Az utazó lábai meg -megrogytak és emlékeiben visszatért az a nap, amikor még épp becsomagolt és útnak indult, vidáman, szaporán, hajthatatlanul - minden lebeszélés, minden aggódó tekintet ellenére.

A homok fel-felkavarodott a talpai alatt.. s lassan, ahogy fáradt szemeit felemelte..egy kutat vett észre. A kút töredezett szürkeségében állt, s alján valamelyest csordogált az életadó víz. A Vándorló megállt s nehézkesen, de hozzájutott egy kis vízhez.. minden cseppje kincsnek tűnt.. de remegő kezéből félre-félre szaladtak a cseppek. Kimerülten lerogyott, s mivel lassan közeledett az este.. a takarójába burkolta magát.

Most úgy érezte jártányi ereje sem maradt.., s tudta ilyenkor legjobb, ha átengedi magán a fáradságot, az érzések széles, lehúzó rezonanciáit.

Ahogy ott feküdt, s néha fel-felriadva érzékelte, hogy álomtalan álomba téved..egyszer csak úgy érezte a homokszemek mintha beszélni, suttogni kezdtek volna alatta, s finom szőnyegként zümmögtek volna.

A vándor, félálom lüktetésében éppen a múlt-miért képei-kérdései között bolyongott.. s lelke már nagyon vágyott volna egy kis nyugalomra. Általában elvégezte esti fohászait, de ma ehhez is fáradtnak érezte magát.

“Jön, jön...” Ébredj, most..most!” - szólongatták a homokszemek.. s ringatni kezdték, mintha varázslatos szőnyeg lett volna alatta.

A vándor, az utazó fel-felkapta a fejét, de szemei csukva maradtak, s csak olykor rázkódott meg teste, mintha tiltakozna az újabb merénylet ellen, ami az ébrenléthez kötné őt.

S ekkor erősebb szél kerekedett, s míg arcát selyemkendőibe bugyolálta, egy dallamot hallott.. egy kürtöt, aztán hegedűket, majd jöttek a csellók.. s egy egész zenekari mű hangzott fel. Majd váratlan csend, majd egy kis morajlás.. majd könnyed furulyaszó.. s aztán csilingelő nevetés.

Az Utazó megdörzsölte halántékát.. “biztosan nagyon kiszáradtam .. ma.” gondolta. S nehézkesen kinyitotta szemét, a sötétbe meredt, majd a szél zúgó mormolása közt pislogva le-lecsukta szemhéjait.

Valami megváltozott – szólt egy hang, belül. “A változás hív..” hallotta.. s miközben még mindig azt hitte képzelődik.. feje alá tett csomagját eligazítva, felnézett az égre. Az imbolygó szél ellenére, a csillagok fényesen ragyogtak, s mintha egy szépséges derengés közeledett volna .. egyre lejjebb, egyre lejjebb .. éppen feléje. Szája mosolyra nyílt “biztosan megőrültem, de ez mókás,,. Szinte vicces..” annyira képtelen volt, annyira szürreális és hihetetlen.. hogy majdnem felnevetett.. meglepve vette észre , hogy nevetésére csilingelő hangok hallatszottak és apró fény lények rohantak át a csillagok közt, apró tenyerükkel felé intve.. újra felnevetett és mellkasában egy furcsa, rég nem érzett melegség áradt szét.

A következő pillanatban spirál alakban a fehér fényes - kicsit az autók lámpáival megvilágított esőszemerkélésre emlékeztető fényesség -, érkezett hozzá. Ez a fehérség, akár egy ezüst tálca..úgy világított.. rajta kavargó, csillámló homokszemekkel, űrbéli csillagfény porral. Meglepetésében felült..A széles Csillagösvényen egy hatalmas Szarvas közeledett felé, mély nyugalommal, mindent átitató bölcsességgel.

A Vándor szólni sem tudott.. A hatalmas Szarvas büszke léptekkel közeledett, (az utazó rongyos koldusnak érezte magát mellette) tartásán átfénylett az Idő súlya és súlytalansága, a Tér mindent beborító, játszi végtelensége.

Mélybarna szemén átcsillant az Égiek Öregjeinek jósága, szeretete s a belső bizonyosság gyökérszerű természete.

De mindez.. semmiségnek tűnt óriás agancsához képest! Ezer ága-boga szinte betöltötte az eget, minden ága-vége aranyban úszott.. a fénylő aranyszemcsék kavarogtak körülötte. Az egész korona rázkódott, mesélt, csilingelt, harsogott, zúgott..csendesen nevetett, hömpölygött és fel-felízott, akár egy éles pillantás.

Az Utazó felemelte tekintetét s beleborzongott a látványba, a beleveszett ebbe az áramló, gözölgő, állandóan felvillanó tüneménybe..mintha egy kristálygömbbe bámult volna.

Hirtelen mintha apró tükröket látott volna.. s gondjai, nyomorúságai, földhöz kuporgó gondolat-érzelem csomagjai, mintha kis por és sötét, ázott rongydarabokként függtek volna rajta, körülötte.. meglepte, saját arcának keserű, szinte komor kifejezése, szájának keményen összeszorított vonala, s vállainak megroskadása.. mint, aki végtelen nagy súlyt cipel.

Meghökkent.. s a ragyogásból, az arany koronából felé áradó áramlat melegét érezve..így sóhajtott fel.. “bárcsak újra könnyed lehetnék, újra valódi önmagam..megszabadulva terheimtől..” s becsukta szemét.. s az otthon melegét, lángját kívánta..

Amikor felnyitotta szemét, a Hatalmas Szarvas egészen közel lépett Hozzá, Barna szemének visszatükröző, mély-tó bölcsessége, jósága szinte elnyelte őt.. Másodpercnyi, lélegzetvételnyi szünet..”Mit súg a szíved?” - szólalt meg egy hang.. s a Vándor kétségbeesetten próbálta eltakarni mellkasát.. olyan szomorú, nagy sötétséget érzett odabent. De a Hatalmas Szarvas nem hátrált meg,

egy hirtelen mozdulattal, fénylő, forgó, aranyban játszó koronáját mélyen a Vándor szívébe, szívcsakrájába merítette.

A Vándor a földre hanyatlott a lendülettől és a pillanatnyi ijedelemtől.. de aztán mintha egy másik birodalomba került volna. Érezte a Föld lüktető dobbanásait, mintha teste helyén egy végtelen energiamező terült volna el.. s a szíve maga az, ami egy lüktető kozmosszá vált. Úgy látta a szíve, akár egy hatalmas kondér.. egy fénytölcsér... amibe ez a mérhetetlenül erős agancs fénylő, arany ragyogása belemélyed, s felkavarja, átjárja fénnyel, Nap-ragyogta csillogással, s az összes szomorú szál összepöndörödve, kisimulva, mintha apró tüzek fényében, szerető apró manók kezében hordva, mind elégtek volna.

Hirtelen felragyogott előtte az élete.. annak teljességében, s a képek most nem búból faragott, szomorú, merev, márványszobrokként érkeztek, hanem pergő, dinamikus, élettel teli események láncolataként..hol nevető kisgyermeki arca, hol szabad ifjúkori száguldása, hol tehetségéhez mért kreatív alkotásai tűntek elő a térből és időből.

Láthatatlan kezek gyúrták át szellemtestének tagjait, és dns-ei, sejtjei új fényben csillogtak.. a Szíve egy szépséges, hömpölygő folyóvá vált, egy színes, vörösben izzó szívörvénnyé.. s azon kapta magát, hogy önmaga lekicsinyített alakjában ott sétál, s rá rácsodálkozik e Szív-Palota hófehér ragyogású oszlopaira, sziklarajzolta csúcsaira, zöld völgyekre emlékeztető termeire.. s tágas, nagyszerű kertjére, ami a végtelenbe merülve lebegett.

A csillogás és ragyogás szűnni nem látszó káprázatában egy ösvényt pillantott meg, ami szívének erdei sétányán vezetett. Mély sóhajokkal, felfrissült energiával sétált oda, a Nyugalom Csarnokának, szabadtéri mezejére.

A magasra törő szökőkút mellett ott ült egy Asszony, s magához intette őt. Nyugodtan odasétált s leült mellé a finom ívű padocskára, melyet borostyánként felfutó növények díszítettek.

Az asszony kék ruhában volt, méltóságteljes arca a Vének bölcsességét és mérhetetlen tudását sugározta. Gyűrűjéből a csillagok fénye áradt, s barna sáljából egy -egy falevél pergett alá.

“Megismersz? - kérdezte. A Vándor rápillantott és megcsodálta az erőtől duzzadó létezést.. s hallotta saját szívének toronyóra szerű dibben-dobbanását.

S ekkor eszébe jutott.. a sivatagi vándorlás, a lerongyolódás.. a Szarvas érkezése.. s még egy képként az időtlen túli emlékezetből .. amikor Őt ünnepelve gyűlt össze, hajdani népe tagjainál.

Az Istennő megérintette vállát és mélyen a szemébe nézett.. a Vándor szempilláin felakadtak az első könnycseppek. .. könnyűnek és tisztának érezte magát, mintha sosem bántotta volna bánat, bú, nyomorgás, vagy fájdalom a jövőtől való aggodalom, a múlttól való menekülés.

“ A Végtelen bölcsessége, bősége benned lakik, s mindvégig ott volt utazásod során..” - szólt az Istennő, a Kozmikus Anya, a SzarvasAnya, aki minden éjjel végiglépeget az égen, határtalan birodalmán. S minden Nappal, a Napszekér mögé húzódva figyeli, látja a végtelenből a hozzá áhítozók seregét.

“Meghallottuk imáid, fohászaid.. és lelked hívó kéréseit..!”

A Vándor szólni sem tudott.. szíve össze-vissza kalapált.. “Lélegezz velem”, szólt az Istennő..

s így is történt.. e Felsőbb Lény szépséges légzése során mintha apró csillagok szálltak volna a térbe, s míg a Vándor kezeit fogta.. ez az erő, ez a ritmus egyszerűen átfolyt rajta. Egyszerre megérezte, hogy minden Ő. Megérezte az egységet, a teremtés állandó lélegzetét, látta a folytonosan forgó kerekeket és látta, hogyan akasztjuk be gondunk súlyait ezekbe a kerekekbe, üllőkbe.

Azt is érzékelte, milyen jó az a “minden rendben van” fenséges nyugalom. S Már látta szíve nem egy gépezet, hanem finomságában mozduló, kecses energiaörvény, amit ha békével szól hozzá irányíthat, s együttműködhet vele, kérhet tőle.. akár egy mesebeli kifogyhatatlan varázserszény, ..

mindent teljesít.

“Adni szeretnék..” “Ajándékot, az Istennőnek..!” “Kérlek, gyönyörű szívem.. “

s ebben a pillanatban fehér galambok százai repültek elő, ebben a pillanatban vidám folyók csobogva mesélte és körbefonták az Anyát, s pillangók ültek a vállára, s virágok, növények hajtották szét szirmaik.. édes, balzsamos illat töltötte be a levegőt..s a sorban jöttek a Szív ajándékai.

SzarvasAnya elmosolyodott, s felnevetett, vele nevettek a Csillagok, s az apró, segítő lények gyorsan az Égközi csúszdákra ültek, hoyg lehuppanjanak barátaik otthonaiban és kacagva meséljék el ezt a Történetet.

Az Égi Birodalom kíváncsi lakói mosolyogva néztek le.. és a Hirtelen Ugrás, Dimenzió Őrei egyetértően bólogattak.

A Vándor összeforrt az Istennővel, saját isteni létezésével, s dermedtsége a múlttá lett... az idő messzire szaladt és ő sorra mesélte el kalandjait az Istennőnek.., aki bölcs szavaival szólt hozzá és, megértő szeretetével hallgatta őket.

... majd az idők végtelen dimenziójában.. eljött a búcsú ideje.. s a Szív -örvény palota lépcsőin visszatért testébe, s mély álomba merült.

Másnap frissen ébredt.. s tudta, hogy többé semmi sem lesz ugyanaz .. hogy pontosan emlékezett -e erre az éjszakára, hogy pontosan emlékezett-e a találkozásra, hogy egészen pontosan tudta -e mit mondott és mit halott.. nos ezt nem jegyezték fel a krónikások, de az biztos, hogy új utakra indult, s hogy gyakran mosolygott rá az éji csillagokra,

jókedvű, dudorászó Tanító lett belőle, aki szív-varázsporát újra és újra maga köré hintette, s végtelen bizalma újra és újra hozzá vonzotta a keresőket.

Néhányan megesküdtek volna rá, hogy mellette időnként csilingelést.. s nevetést hallottak.. talán így is volt.. talán csak a képzeletük játszott velük? Ha csendben figyelünk.. talán meghallhatjuk a válaszokat..

Modern vers

Szivárvány harcosok

Szivárvány harcosok voltak,

s

kéklő egek lettek,

ha nézed

hogy megy a sárga

fej

a zöld szemekhez,

hát ne csodálkozz!

Ilyen a táltoscsikó

montázs

valahogy majdcsak

összemossák,

azok akik sosem értik,
csak szajkózzák

a régit, hogy

a zöld bizony zöld

a kék meg kék

s mutogatják az időtlen feketét,

hogy na az mindent elnyel!

De te ne hallgass a szavukra,

csak nézz a piros bajuszra

krumplibarna orra,

Hold-fénylő homloklebeny

porra,

a bordó gyomorra

s lila-pipa lábszár

kalandos

léptein görgő

olvadó időre.

Csak dülöngélj ki,

a dombtetőre..

nézegess ki

boci tépte, zöldön-borz

kusza legelőre

s hívd a szivárvány

harcos vad kiáltását!

Nos, elég sanszos

hogy megérkezik

rögvest,

testedhez görgeti

a színek

Almadovár

pírján,

a táguló

pupillán

áteső

festék-nehezéket.

És ekkor már láthatod

is a lila estéket,

a zöld hajnalt,

a narancsszínű

éj-et,

egyet se félj

álmodban is védenek majd Téged!

S mikor körbevesznek,

kik nem értenek,

hogy elvigyenek messze.

nevess szemükbe lesve

és mondj új meséket, de

azon a furcsa

halandzsa nyelven

amin ÉN IS

nevelkedtem.

Ki jöttem-láttam, éreztem- szellem-ként

voltam és testi-földi-pesti létben

értem,

pácolódtam,

majd megérkezve

együtt zsúfolódtam

a 7-es buszon.

Hallgass rád!

Csak ennyit kértem!

S lásd

színezüst el-

tűnésem.

*  *  *

e kifacsart világ vándorainak szeretettel..