Az erdő - börzsönyi séta ihletés

"A Nap aranyló sugarai megvilágították a dombocskák , hegyhátak oldalát. a fehér hófoltok, mint az őz pettyegetett bundái, úgy terültek el a föld-hullámok avar borította testén. A fák megcsiklandozták az Ég kékségét, s a hatalmas hahotától szétszakadtak a felhők fehér szegélyei.. A cinkék őrülten énekeltek .. s a Vándorlás ritmusa transzba ringatta a testem. Megálltunk, a csendben..az erdő mellkasa a tavasz izzó fényén emelkedett süllyedt.. e vad szívdobogásba szinte belerogytam.. míg lépteink az avar felett szálltak, lelkem már a zöld, odvas fák időtlen üregein át.. a lenti világ széles csarnokában járt... s a színe szálakat reptető rokka kerekei mögül egy öregasszony nézett rám..Fenséges nyugalma átsütött téren és időn.. csak álltam ott.. megpihenten-megbabonázva.. Mélyen magamba lélegeztem tekintetét.. " 

 (részlet az Erdei Léptek Naplója c. alkotásból.. ma, a börzsönyi táj ihletéséből... merítve)

az éjszaka..

'A lány lassan kisétált az éjszaka hívogató hűvösébe és talpát az első zöld fűszálak.. érintették. Mindenét hátrahagyva sétált.. s egy bizonyos, lassú lüktetés töltötte fel testének sejtjeit. Nem tudta, a a finom zümmögés honnan indult el..de belülről világítottak a hangok. Belépett a Kőkörbe.. libabőrös lett, mint már annyiszor..ha a kövek bűvös, ősi ereje hívta. Ruhátlan testét átkarolta a szél.. táncolni kezdett.. s csókjait az éjbe küldte.. a fáknak, a földnek, a csillagoknak, a Holdnak, az alvó békaseregeknek.. az álmukban pityogó madaraknak.., a távoli Hegyek kristály-derengésének. Csukott szempillája mögül is jól látta a lények, dolgok fényes rajzolatát.. s szívverése együtt mozdult az éj hangjaival. Az Időt Áldó Bölcs Asszony épp a vénséges házikó tölgyfa asztalánál ült, fonalait a színek hullámzata olvasztotta össze. Bal kezére nézett..finoman megrándultak ujjai, s a ráncos kézen átfutott egy halk remegés. Nem szólt semmit, kuvik testvére hangosan válaszolt.. odakintről. Bólintott.. Tudta, hogy a Lány táncos léptei megrezgették a hálót.. a Rítus egy újabb Utazót hívott meg.. az utazás megkezdődött.. vagy talán sosem ért véget? ' (részlet az Erdei Léptek Naplója sorozatból)

Tavaszlépő

Tavaszlépő

Tavaszlépő  szép szavakkal,
angyalszárnyas szélrajzokkal,
Zengő tappancs könnyű lépte,
tavasz-tündér érkezése. 

Olvad a hó,
kéklő az ég
s a habos fenség,
a végtelen,
szép Mindenség

újra dúdol,
újra dúdol.

Farkas Nagyanyám

Farkas Nagyanyám

ó Farkas nagyanyám, farkas nagyanyám
emlőiden szoptattál
az út fehér haván,
játszadozó kölykeiddel viaskodva
nőttem
s lábaim
hosszúra nyúltak
ez élet-táncban.

...

Eljött a nap, mikor elhagytalak
ó Farkas nagyanyám, farkas nagyanyám
s hosszú vándorlásom
alatt
hiába kerestem a falkám
száműzöttként bolyongtam
immár.

Megvénültem, s elfelejtettem
mit ifjú hévvel
a hó tüzén
tanultam.

Megrövidültek lábaim,
s felemelt fejjel
jártam,
ó nagyanyám!

Kétségektől őrlődve
kerestem nyomaid,
s már elveszni látszott
a remény, ó
Farkas nagyanyám!

De a legsötétebb
éj
rejtett zugán,
egyszerre meghallottam
lépteid.

Szívemben felzokogott
a hívás,
s hangod magasát
követve
ugrottam
Feléd!

Ó Farkas nagyanyám,
farkas nagyanyám
ősz tincseid
láttam meg
először,
Hold
kerek tükrén,
apró csillanással.

Ó Farkas nagyanyám,
farkas nagyanyám
karjaidba vettél
és emlőd
nyújtottad
ismét.

Kincsként ragyog
tejed, forrásként
a
kiapadhatatlan
s lám
erőm
visszatérni
látszik.

Lábaim újra erősek,
fürgék,
s éveim számai
visszakoptak.
Farkassá váltam,
s testvéreim
nyomát látom
a hóban.

Köszönöm neked
Ó Farkas nagyanyám,
farkas nagyanyám
csontjaimban dobol
újra a Falka
vére.

Köszönöm neked
Ó Farkas nagyanyám,
farkas nagyanyám
dalom felszáll az égre,
annak is íves-míves
szépséges
tetején játszik.

Áldott a sötétség,
ami a fény szülötte,
áldott a pillanat, mi
ott volt előtte,
s a halkan
ünneplő
Mindenség
rezgésének
sokszínű
léte.

Áldott
ajándékod:
a szívbéli
béke
Ó Farkas nagyanyám,
farkas nagyanyám,
köszönet érte!

* * *