Hegyek közt

" A Nap kisütött, a fiú tovább lépdelt s sziklák között. Tudta, hogy még 1500 méter felfelé. Ütemesen lélegzett, a hideg hegyi levegő megérintette bőrét, s sercegve csúszkált a pár napos borostán. Egyedül volt és ez egyáltalán nem zavarta. Szerette a táj nyugalmát, a fenséges, hatalmas ég színjátszó változásait és a végtelen teret. Teste hozzászokott az erőltető menethez, szíve előtt a már e hegy tetején állva látta magát.., egy-két gyors fotó az otthoniaknak s egy újabb.. elmondhatatlan pillanat. De addig még menni kellett.. korán kelt.. még sötétvolt és a metsző szélben eltartott egy ideig, míg ujjai felmelegedtek.. pedig igazán nem panaszkodhatott, ruhái, kesztyűi és felszerelése nemcsak jó márkát képviselt, hanem valóban melegen tartotta a testét.
A felfelé kaptató alatt, gyakran került egyfajta mély meditatív állapotba.. míg bakancsa átgörgött a morzsalékos, jeges sziklaperem maszatos útjain. Ilyenkor észrevette, hogy a természet kinti varázslata.. valahol mélyen, egészen a csontjáig hatolva él és középpontjában, spirális fényben dalol, énekel egy ritkán hallható vibráció. Tökéletesen szabadnak érezte magát.., s a múlt képei, a város, a kapcsolatok fojtogató béklyói úgy hullottak le róla, akár hópelyhek a szélrázta, 30 méteres erdei fenyőről.
A Nap csábítóan világított és szívesen levette volna a szemüvegét, de tudta itt már vigyáznia kell.. eszébe jutott egy korai emlék, amikor harsány, fiatalságának vakbuzgóságába vetett erejével indult útnak.. és hegyi zergeként rohant felfelé, nagyon kevés vizet vitt csak és azt hitte sebezhetetlen.. Emlékezett a mámoros rohanásra, a Napból felszívott erőkre.. majd ahogy az órák teltek.. a hirtelen kábult vakság állapotára és hogy felrepedt ajkai s kiszáradt szája, hogyan követelte az életadó vizet. Hosszú bolyongása után.. csak pár szerencsés véletlennek köszönhette, hogy nem zuhant bele egy alattomos szakadékba.. s élete néha csak hajszálon múlt. Most megmosolyogta ezt a hirtelen elé ugró filmkockát.., s megnyújtotta lépteit.
A szél egy meglepő, gyors rohammal hozta a jelenbe.., s meg kellett feszítenie minden erejét, hogy megkerüljön egy ártatlannak tűnő jégörvényt.
A Hegyek Bölcs Szellemei lenéztek rá és biccentettek egymás közt. Jól ismerték Őt.. s tudták hosszú, kemény éjszaka vár rá..
A Csend pillantása végigsöpört a tájon.. s valahol , messze egy óriási orkán kezdte felfújni magát, a hegyek közt megcsillanó tavakban, nézegette duzzadó imait.
Számára, jó móka volt a tombolás. .."(folyt.)

" a lány futott.. az erdőn át.. szarvasként szökellve, átugorva a vihar sújtotta, elterült fatörzseket. gyerekkora óta ismerte az Erdőt, s annak megannyi szépségét.. Napfényes séták, beszélgetések a Moha Asszonyokkal.. érett bogxk csemege-gyűjtése.. a madarak, fák énekeivel való tánc.. de ez még a Nagy Hideg idők előtt volt.. komor, baljóslatú felhők jelezték a jöttét.. s a népek bölcsei megsúgták törzseknek.. Izmos teste könnyen repítette őt.. még most is szerette a futást, most is.. mikor az Árnyak oly közel jártak..
de még vakon is oda talált volna a Szent Fához.. akinek odva összegyűjtötte, méhében érlelte a hajnali derengés könnycseppjeit.. Az öreg gyógynövényes lánya volt, jól ismerte azt a rejtelmet, amit későbbi korok varázslatnak neveztek. Tudta Az Újhold segíteni fogja.. s a 9 napig tartó zsálya füstjébe mormolt ima..a kiszórt kavicsokból olvasott jelek.. kedvező időt jósoltak. Sietnie kellett...de nem tudta szemét levenni az esőcseppek gömbölyded, finoman csillogó formáiról.. sosem látott szebbet, gyerekkora óta a víz bűvölte el a legjobban. a cseppek tökéletes formáiban ott rezgett a Végtelen minden érintése, tapasztalata, bölcsessége.
Amikor odaért a Fehér Tisztásra a Hármas Rejtettekhez lépett. Mozdulatai a régi rituálék erejét tükrözték. (...) Az égiek gyorsan válaszoltak.. lába hirtelen mélyre nyúlt... akár a fák gyökerei.. s máris ott találta magát a Rejtett Ösvényen. A sziklák közt megbúvó, természetes kőmeder már várta.. dallamok szálltak át lelkén és a Segítők átsuhantak a téren.. Szívének becsukott szemhéja alól a Víz Kék Spirálja örvénylett át.. elsuhantak előtte a folyók,a tengerek, a tavak, az óceánok hullámzó mélységei... a vadon szőtt melódiák átíveltek a Kőmedren.. s Kék Spirálból kiváló fények elkezdték feltölteni a kerek mélyedést... mint egy fényes bálon, úgy érkezett meg az Újhold fényes, istennői ereje.. Fehér Fogatáról mormolt ékes szavai hallatán a Kőmeder fényei megteltek az életadó Vízzel, s a mélyében Kék Sárkányok fényes, szép pikkelyei villantak fel.
Körben úsztak, erőteljes sodrást, hullámzást, belső örvényt keltve..
A lány tudta, hogy itt az idő... az Erő, amiért jött.. és a kapu készen állt!
Felhúzódott a mélyedés kőpárkány szélére..s izmos testét megfeszítve... a Mélybe ugrott. Mind zümmögtek, csobogtak, énekeltek.. s kíváncsian hajoltak a fekvő Kőtojás fölé.. majd hirtelen csend lett.. " (folyt.)

(új csoport..Szilmesék címmel, hamarosan..)
boldog Víz -Sárkány évet.. merítsetek erőt az Újhold energiáiból..

Artemisz vére (részlet)

Részlet az Artemisz vére c. novellámból..

Mondtam neki, hogy ne tegye.. de nem értette meg.. felszegte fejét és elrohant. Kérleltem volna, érveltem volna, de csak a sötét űrbe kiabáltam.., mert már sehol sem volt.

Élete színpadán, hősies lépésnek tűnt. De én nem onnan néztem Őt, mint a többiek. Úgy láttam Őt, mint az ősi időkben futót. Lobogó, fekete hajjal száguldott, vad amazonként, csatákat nyerve, vad, fehér paripáján hujjogva, harsogva, életigenlőn.

Ránéztem és tudtam Artemisz vére pezseg benne, azonnal felismertem, bár ő Afrodité bájos papnői körébe vágyott.

Másként néztem rá, azzal az ősi pillantással, ami nekünk adatik meg, a rítus pillanatában születetteknek. Néztem rá farkas barna szemével, némán a hóesésben. Néztem rá bagoly sárga szemével nesztelen éji repülésben, néztem rá, mint felhergelt tigris.. 'azzal' a tűzzel, néztem rá, mint a róka, a föld erejével. De nem figyelt rám, lobogó türelmetlenség égette. (..)

Végül varjúként szálltam mögötte, testvéreim körtáncából kiválva a magasba nyúló fák, ágaiból.

Elrohant és a fekete lég úgy meredt rám, mint egy hatalmas kapu.

Hópárduccá váltam és nesztelen mancsaimmal elindultam, hogy becserkésszem a démonokat, akik üldözték őt. Nem voltam egyedül, sosem voltam. A Nagy Fehér Puha Talpak családja felismeri a veszélyt és kérés nélkül, a sürgető éteri hívásra válaszolva ered a fékevesztettek nyomába.

Szemünk villogásától, a fény erejétől megriadtak.. de érezték a félelmét s ez mindig újra és újra Hozzá vonzotta őket! Megpróbáltunk tüzet gyújtani, hörrenésünk és morgásunk láttán odébb settenkedtek. Nem tudta, pedig a védelmünk alatt állt. Rongyosra szaggatta ruháit a vad rohanásban, szíve hevesen dobogott és kimerültségében reszketett, hosszú órák után kimerülten esett össze. Pettyes bőrünket terítettük alá, s a tűz ropogó lángjainál melengettük. Rémálmai voltak és gyakran kiabált álmában. Mellé heveredtünk és az éj csillagos fényeit hívtuk, oltalmazón. Vörös Fenyők léptek hozzá közelebb, kérges kezük varázslatot hordozott. Bölcs MohaAsszonyok gyógyították

a sebeit, melyek reggelre mindig összeforrtak. Könnyei ezüst sáv-ösvényt vágtak kisebb testvérünk, a Kölyök bundájába. Őt nagyon szerette.. együtt lélegeztek, ujjai megérintették az apró pettyeket, átölelte a Kölyök nyakát és lassan elcsitult nyugtalansága. De a hajnal hamar megérkezett, s a Nap első sugaraikor mennünk kellett. Sosem mentünk túl messzire, rávicsorogtunk a démonokra és a NapAsszony aranyló tekintetére bíztuk őket. Nappal sosem voltak olyan merészek.. Mocorgott és lassan felébredt.., felejteni akart..így nem emlékezett ránk, tekintete olyan messze volt, hogy még mi sem értük el.

Nem törődtünk ezzel, bíztunk benne, hogy egy nap ez megváltozik és ahogy felismer bennünket, ráébred igaz természetére.

Tudtam, hogy eljött az idő. Mennem kellett.., az Őrzők már jelezték ezt. Megéltem már máskor is, de a történetnek ezt a részét, sosem kedveltem. A Nagy Barlang már várta Őt, s oda csak egyedül léphetett be. (..)

El akart menni.., hol kétségbeesetten rohant, hol lassan sétált. A többiek nem látták őt, viccelődtek vele, megveregették a vállát s az általános várakozás közben egyik lábukról, másikra állva megkérdezték: „Hogy vagy?” - mindig őszintén felelt, s ettől kezdve már nem figyeltek rá. Megpróbálta újra és újra összefűzni, élete történetét. Akár szakadozott filmkockák.. úgy úsztak széles vetítővászon homlokán a képek. Mi sasként repültünk és tollainkat lábai elé szórtuk, hogy felnézzen az égre.. de voltak, akik egy ajakbiggyessztéssel, gúnyosan, méreg-nyílhegy szavaikkal újra és újra egy előre megásott gödör felé lökték. Nem csinálták feltűnően.. mindig csak egy kicsit.. lassan, de mélyre ható méreg egy olyan utazónak, aki már régóta járja a sivatagot és mindenkiben, aki a kulacsát nyújtja.. megmentőt remél. Finom érzékenysége megmaradt, még ha ezt maga előtt is titkolta, gyakran „látott” csak nem hitte el.. de a Nap különösen kedves volt számára.. s az Aranyfényű, újra és újra bebugyolálta Őt!

Sokan lenézték és láthatatlan üvegdarabokkal vagdosták bőrét.., mázos mosolyukból sütött a gyűlölet és ítéleteik súlyos rétegein figyelték lépteit.

Én másképp láttam őt, szerettem és éreztem honnan jött, a régi idők nyomai ott ültek szomorú tekintetének, mély kút csillanásán.Megláttam benne a tisztán ragyogó drágakő erejét, láttam átfényleni összeráncolt homlokán és szakadt ruháinak, rongyos, tépett vásznain. Tudtam,  mekkora utat tett meg az elmúlt életek alatt..

Ahogy elment, tudtam.. most el kell válnunk egy kis időre. Nem tehettem mást.. csomagolni kezdtem, s nekiálltam kifaragni vándorbotom.

Felnevettek, tenyerüket dörzsölgették és hiéna nevetésük az Univerzum távoli bolygóihoz is elhallatszott. Kirázott a hideg.., azt hitték sikerült felfalniuk. De mi (társaim és én) tudtuk, sosem fogunk lemondani róla. Bátorításunk, hitünk, reményünk egy apró kristályba fújtuk és amikor rés támadt a lebegésben, mikor az éhes Belső Gyermek fásultan kinézett szívéből, megmutattuk neki.. és azt is, hogy a Szív Ösvényén megtalálja majd.

Míg szent szellemem nyugodtan sétált a hegyek közt, a testem és az elmém harcolni akart érte..

de már nem volt itt.., s én a zsálya testvérek szépséges füstjébe küldtem imáimat.. majd lassan elindultam a Fogyó Holdhoz, hogy sugaraiba göngyölve engedjem el fájó bánatom, s szívemet az Élet Vízébe merítsem.

(folytatás..köv)