Úszni a hóban
Úszni a hóban
nagyon jó!
Angyallá válni
megható!
Kabátod
súrolja
a hópelyhek
rejtett
világát,
Lelkedben
őzek
ugrálnak,
dombhátakon
át!
Úszni a hóban,
a mindenhatóban,
nagyon jó!
Légy hát maga a
hó-csillagfény-
ragyogás,
légy
föld-takaró!!!
mert átölelni
azt a világot,
nagyon jó!
Fenyőfák
Fenyőfák álldogálnak
szelíden,
szívem takaróját
rájuk
terítem!
Fenyőfák táncolnak
csendesen,
titkukat,
ma éjjel:
meglesem!
Fenyőfák
ringatóznak,
zöld
bölcső!
Kis hegy
tetején,
hó
őrizte,
vén idő!
Ünnep
Ünnep,
kiteríti
lekünk
színes
szálait..
Nézd, a
csend
hol
lakik?
Érezd meg
barátom,
s engedd
be..
Szíved, ma
legyen
kékcinke,
s hadd hallja
a Mindenség,
éneked!
Sütemény
süteményt formáz a
kéz,
figyeld csak meg
mire mész
ha a tészta
varázsa
ujjai
köré csavar!
Nem lesz semmi
baj,
édes lesz
és
mindenkit
felkavar!
Hóember
Ha újra születnék,
hóember lennék!
Ha újra látni
akarnék,
hóember lennék!
Ha újra nevetni
szeretnék,
hóember lennék!
Ha álldogálni
vágynék,
hóember lennék!
S ha
hóember
lennék,
egy nap
a táj szívében,
újra megszületnék!
* * *
december 18.
Szeretet láng
Szeretet lángban,
ölelni másban,
fenyő ágán
finom ragyogásban
csak meglátni a
csodát,
az örökkön létezőt.
Áldás
Áldásban gazdagon
hull a hó,
belül..
s kint szánkózni
volna jó,
de csak az esti fények
mögötti
sziluett,
ébreszti
csendesen
a szívet.
Szarvasok
Szarvasok cikáznak
lehunyt
szemhéjam
mögött,
a tündéres
észak
ide
költözött
s lelkemből
szétárad
az ősök
csontjainak,
finom ropogása.
* * *
december 18.
Két diófa őrzi
Két diófa őrzi
a házat,
Ringatja szelíden
az éjszakai
lázat,
s a fogyó Holdban
lassan olvadósan
megindulni látszik
a
hóesés.
Arcodon szánkózva,
mesés.
A csillag-gyermek
lassan, útra
kész.
Két diófa őrzi
a házat,
szunnyad
a táj,
dunyhája az ég,
s kék-zöld hegyek
kopott
háta hirdeti
a Természet
téli erejét.
Tegnapi ölelésed
keresem,
de az idők nyomán
elveszett,
Kedvesem!
Volt lágy, volt
forró,
volt eszkimó-fóka
orr
érintő pillanat.
Volt hosszan
ringó,
szempillák átfűzött
fényén
andalgó.
Volt rövid,
vad-viháncolós
ugrálva
örömteli,
Bohémiába tekintő.
S ma csak
az esőcsepp
kerekded
tánca
hull.
Zokogva
érintésedért
kigyúl, majd
elalszik
egy tétova
csillag.
Csssh ..lelkem,
ringatva
ingat
a tér..
s az
éj.
Egyszer
hazatérsz..
Egyszer
hazatérünk..
Egyszer
hazatérek
s újra érezlek
Téged,
valaki másban
feloldódó
puha
sóhajtásban.
Ha jönnek a könnyek..
Ha jönnek a könnyek,
csak légy könnyed..
nem baj ha lépted a vizes utcakövön kopog,
zakatoló villamosok
s esti beszéd-zajlások
között.
Az esőcseppek elkeverednek
sós ízeid
a fekete betonra
terítik.
Ne higgy nekik, ha azt mondják
"ez már nem gyász-idő!"
csak hagyd, hogyha
jönnek..
emlékek,
érzések,
könnyek..
Mint, akit magára hagyott
az
Ég,
úgy sétálsz
Te, kinek
otthona
volt
még..
nem is
oly
rég.
Ágak, fakoronák
átlátszók
s mintha ismernéd..
de nem látod
meg
azt
a világot,
mi lüktetve
lángolt
s tejszagú mellén
ápolt,
majd
dzsungel-léptűvé
nevelt.
Ma már elhagyottan állnak,
korhadó faágak
s fűrész alatt
felsíró
roppanások csak
mi szemedbe
csap.
Ha jönnek a könnyek
tágas
koronájukra
akasztva
hagyd ott őket,
díszéül
az őszi,
elmúló
időknek!
