Tanya

Egy alföldi tanyához

Fáradt Utazónak
nyugodt kedvén,
mintha átsütne
a fogyó, Holdfény.

Az éj csendjében finom
lüktetéssel dobol a szív,
s halk énekükkel
a kályha parazsára
emlékeznek a csontok.

Vidéki táj illata
megmaradt a bőrön,
kibújkáló zöld
levelek -tavaszi köszöntőn
illegnek-billegnek,
csendben integetnek.

Zengi hempereg a Földanyával
futna - ha lenne -
egy birkanyájjal.
De mivel az nincsen
marad a sárga teniszlabda
fut a térrel, a széllel,
az úttal
s csaholva harapja
a levegő szép-hűvös fényét.

Csendben letérdelünk
a sárga, száraz sásos
fűcsomókra,
4 őzet látunk,
messze bóklászva.

Földanya ima,
Égapa moraj
a test lélegző
játéka - enyhe szélvihar -
mégis,
édes fűszer csók
egy szent pillanattal.

Mintha az idő végtelenre
lassulna,
nem fut, szalad és rohan..
csak ballag
csillagfény-szelíden,
komótosan.

Madarak raja száll,
a szürke lég
alatt,
160 éves eperfák
kérge, mi kezembe
maradt.

Köszönet a tájnak,
a házigazdának
s a mindent elöntő
életöröm láznak.

Néha kiáradt a
Napfény az Ég
magasából,
áradjon az áldás
Földanya hasából!

Elcsendesül bennem
az íz-hang-árny-fény
kép
s elringat..
ezer karján,
az áldott
Mindenség.

* * *
2012. március 19.

Morrighan

Morrighan

Holló száll,
fenséges király.

Morrighan vár
a Fogyó Holdnál.

Kint a szikláknál
Tündéres-nép, táncot jár.

Táncos léptek,
díszes csatok..

Könnyű léptek,
manó vagyok.

Mosolyom, kobold-erő
csendül, pendül a furulyaszó.

Dobszó hallik
Élet-Fűzfa szépen hajlik.

Jöjj, erdei hajlékomba
Szép álmokat, átdalolva.

"Morrighan vár,
add a batyud Már!"

"Sohasem kár!" -feletted
bölcs Holló jár.

Zörren a csörgő.. megszülető
Élet-dajka-bölcső.

Táncunk az Egy!
Minden megrezeg.

"Csak lélegezzünk!
Csak lélegezz!"

Az erdő - börzsönyi séta ihletés

"A Nap aranyló sugarai megvilágították a dombocskák , hegyhátak oldalát. a fehér hófoltok, mint az őz pettyegetett bundái, úgy terültek el a föld-hullámok avar borította testén. A fák megcsiklandozták az Ég kékségét, s a hatalmas hahotától szétszakadtak a felhők fehér szegélyei.. A cinkék őrülten énekeltek .. s a Vándorlás ritmusa transzba ringatta a testem. Megálltunk, a csendben..az erdő mellkasa a tavasz izzó fényén emelkedett süllyedt.. e vad szívdobogásba szinte belerogytam.. míg lépteink az avar felett szálltak, lelkem már a zöld, odvas fák időtlen üregein át.. a lenti világ széles csarnokában járt... s a színe szálakat reptető rokka kerekei mögül egy öregasszony nézett rám..Fenséges nyugalma átsütött téren és időn.. csak álltam ott.. megpihenten-megbabonázva.. Mélyen magamba lélegeztem tekintetét.. " 

 (részlet az Erdei Léptek Naplója c. alkotásból.. ma, a börzsönyi táj ihletéséből... merítve)

az éjszaka..

'A lány lassan kisétált az éjszaka hívogató hűvösébe és talpát az első zöld fűszálak.. érintették. Mindenét hátrahagyva sétált.. s egy bizonyos, lassú lüktetés töltötte fel testének sejtjeit. Nem tudta, a a finom zümmögés honnan indult el..de belülről világítottak a hangok. Belépett a Kőkörbe.. libabőrös lett, mint már annyiszor..ha a kövek bűvös, ősi ereje hívta. Ruhátlan testét átkarolta a szél.. táncolni kezdett.. s csókjait az éjbe küldte.. a fáknak, a földnek, a csillagoknak, a Holdnak, az alvó békaseregeknek.. az álmukban pityogó madaraknak.., a távoli Hegyek kristály-derengésének. Csukott szempillája mögül is jól látta a lények, dolgok fényes rajzolatát.. s szívverése együtt mozdult az éj hangjaival. Az Időt Áldó Bölcs Asszony épp a vénséges házikó tölgyfa asztalánál ült, fonalait a színek hullámzata olvasztotta össze. Bal kezére nézett..finoman megrándultak ujjai, s a ráncos kézen átfutott egy halk remegés. Nem szólt semmit, kuvik testvére hangosan válaszolt.. odakintről. Bólintott.. Tudta, hogy a Lány táncos léptei megrezgették a hálót.. a Rítus egy újabb Utazót hívott meg.. az utazás megkezdődött.. vagy talán sosem ért véget? ' (részlet az Erdei Léptek Naplója sorozatból)

Tavaszlépő

Tavaszlépő

Tavaszlépő  szép szavakkal,
angyalszárnyas szélrajzokkal,
Zengő tappancs könnyű lépte,
tavasz-tündér érkezése. 

Olvad a hó,
kéklő az ég
s a habos fenség,
a végtelen,
szép Mindenség

újra dúdol,
újra dúdol.

Farkas Nagyanyám

Farkas Nagyanyám

ó Farkas nagyanyám, farkas nagyanyám
emlőiden szoptattál
az út fehér haván,
játszadozó kölykeiddel viaskodva
nőttem
s lábaim
hosszúra nyúltak
ez élet-táncban.

...

Eljött a nap, mikor elhagytalak
ó Farkas nagyanyám, farkas nagyanyám
s hosszú vándorlásom
alatt
hiába kerestem a falkám
száműzöttként bolyongtam
immár.

Megvénültem, s elfelejtettem
mit ifjú hévvel
a hó tüzén
tanultam.

Megrövidültek lábaim,
s felemelt fejjel
jártam,
ó nagyanyám!

Kétségektől őrlődve
kerestem nyomaid,
s már elveszni látszott
a remény, ó
Farkas nagyanyám!

De a legsötétebb
éj
rejtett zugán,
egyszerre meghallottam
lépteid.

Szívemben felzokogott
a hívás,
s hangod magasát
követve
ugrottam
Feléd!

Ó Farkas nagyanyám,
farkas nagyanyám
ősz tincseid
láttam meg
először,
Hold
kerek tükrén,
apró csillanással.

Ó Farkas nagyanyám,
farkas nagyanyám
karjaidba vettél
és emlőd
nyújtottad
ismét.

Kincsként ragyog
tejed, forrásként
a
kiapadhatatlan
s lám
erőm
visszatérni
látszik.

Lábaim újra erősek,
fürgék,
s éveim számai
visszakoptak.
Farkassá váltam,
s testvéreim
nyomát látom
a hóban.

Köszönöm neked
Ó Farkas nagyanyám,
farkas nagyanyám
csontjaimban dobol
újra a Falka
vére.

Köszönöm neked
Ó Farkas nagyanyám,
farkas nagyanyám
dalom felszáll az égre,
annak is íves-míves
szépséges
tetején játszik.

Áldott a sötétség,
ami a fény szülötte,
áldott a pillanat, mi
ott volt előtte,
s a halkan
ünneplő
Mindenség
rezgésének
sokszínű
léte.

Áldott
ajándékod:
a szívbéli
béke
Ó Farkas nagyanyám,
farkas nagyanyám,
köszönet érte!

* * *

Hegyek közt

" A Nap kisütött, a fiú tovább lépdelt s sziklák között. Tudta, hogy még 1500 méter felfelé. Ütemesen lélegzett, a hideg hegyi levegő megérintette bőrét, s sercegve csúszkált a pár napos borostán. Egyedül volt és ez egyáltalán nem zavarta. Szerette a táj nyugalmát, a fenséges, hatalmas ég színjátszó változásait és a végtelen teret. Teste hozzászokott az erőltető menethez, szíve előtt a már e hegy tetején állva látta magát.., egy-két gyors fotó az otthoniaknak s egy újabb.. elmondhatatlan pillanat. De addig még menni kellett.. korán kelt.. még sötétvolt és a metsző szélben eltartott egy ideig, míg ujjai felmelegedtek.. pedig igazán nem panaszkodhatott, ruhái, kesztyűi és felszerelése nemcsak jó márkát képviselt, hanem valóban melegen tartotta a testét.
A felfelé kaptató alatt, gyakran került egyfajta mély meditatív állapotba.. míg bakancsa átgörgött a morzsalékos, jeges sziklaperem maszatos útjain. Ilyenkor észrevette, hogy a természet kinti varázslata.. valahol mélyen, egészen a csontjáig hatolva él és középpontjában, spirális fényben dalol, énekel egy ritkán hallható vibráció. Tökéletesen szabadnak érezte magát.., s a múlt képei, a város, a kapcsolatok fojtogató béklyói úgy hullottak le róla, akár hópelyhek a szélrázta, 30 méteres erdei fenyőről.
A Nap csábítóan világított és szívesen levette volna a szemüvegét, de tudta itt már vigyáznia kell.. eszébe jutott egy korai emlék, amikor harsány, fiatalságának vakbuzgóságába vetett erejével indult útnak.. és hegyi zergeként rohant felfelé, nagyon kevés vizet vitt csak és azt hitte sebezhetetlen.. Emlékezett a mámoros rohanásra, a Napból felszívott erőkre.. majd ahogy az órák teltek.. a hirtelen kábult vakság állapotára és hogy felrepedt ajkai s kiszáradt szája, hogyan követelte az életadó vizet. Hosszú bolyongása után.. csak pár szerencsés véletlennek köszönhette, hogy nem zuhant bele egy alattomos szakadékba.. s élete néha csak hajszálon múlt. Most megmosolyogta ezt a hirtelen elé ugró filmkockát.., s megnyújtotta lépteit.
A szél egy meglepő, gyors rohammal hozta a jelenbe.., s meg kellett feszítenie minden erejét, hogy megkerüljön egy ártatlannak tűnő jégörvényt.
A Hegyek Bölcs Szellemei lenéztek rá és biccentettek egymás közt. Jól ismerték Őt.. s tudták hosszú, kemény éjszaka vár rá..
A Csend pillantása végigsöpört a tájon.. s valahol , messze egy óriási orkán kezdte felfújni magát, a hegyek közt megcsillanó tavakban, nézegette duzzadó imait.
Számára, jó móka volt a tombolás. .."(folyt.)