Olvadás

Kedves Barátom, mára azt ígérték nekünk, jó meleg lesz a sok fagyoskodás után.. Amikor elindultam Zengivel sétálni, mégis olyan erős, hideg szél csapkodott felém, hogy azt gondoltam,

”ez bizony még nem tavasz!”

A mai nap, a ködben megbújó tündéres táncot idézte. Hihetetlen szépség mindenütt! A zúzmarák és deres társaik valóban elillantak, helyükre kövér esőcseppek telepedtek, bennük felragyog a Víz Úrnő szépséges mosolya, a Bardo átlátszósága és a Leány Istennő kezdési lendülete.. hiszen ezek a kis víz-gömbök folyamatosan ugrálnak faágról-faágra, cseppről-cseppre, égből a földbe, de amikor egy madár szárnyát fürdeti a pocsolyában, akkor bizony földtől az égre is.

Sétám alatt, megcsodáltam a KödAsszonyok szoknyáit, az eget fedő könnyű ködpaplan mögül előkukucskáló fiatal elementálok, kíváncsi tekintetét.

Zengőnek nagyon tetszett a sok latyak, platty-plitty, slatty-zutty bele a tócsába, vissza a hóba, megcsúszásos fordulás a labda után, komikus szaladgálás a „hol is hagytam el a labdám” játékban, s a hihetetlen öröm, amikor mégis megtalálja. Nehéz elhinni hogy, 'Hosszú Orr' ez a szép skótjuhász ne venné észre a kék labdát, legalább a szagáról.. de hát öregszünk, öregszünk..11 évesen még megy a szaladgálás, de egy kicsit kajlák vagyunk..

A Hegy-Apók eltűntek, széles vállaik mintha sosem lettek volna..

A tündéres-égeres mellett a patakocska erős száguldásba fogott és félénken rebbent fel két vadkacsa..

A Vén égeres ködbe vesző, kanyargó oldalán újabb csodák vártak, a hatalmas, mohos fatörzsek szépen átlógatták lábaik a vízerecskén és közben a jégtündérek fantasztikus formákat varázsoltak rájuk.

Jégsziklák, jéghegycsúcsok, cápafogakra emlékeztető hatalmas szája.. s közben a patak most már erősebb hangú szólama.

Hihetetlen erő áradt szét ezen a helyen, a továbbzúduló víz, az olvadó, de mégis kivételes formákat mutató jég, a zöld derekú fák, s a rohanó patak tiszta fénye, melyen az vízcseppecskék ugráltak szerteszét.

Alaposan átázott a cipőm, míg ott áldogáltam, Zengő is nyüszített, hogy menjünk már.. de a Belső gyermek gondtalanul, kacagva mászott fel a fák hosszú derekán, s csimpaszkodva együtt hintázott, nevetett vízcseppecske testvéreivel.

Köszönetet mondok a fáknak, a hegyeknek,a víznek, a szél érintésének, a köd varázsos játékának..

Tovább indulok és mégis a tündérek érintését érzem hátamon.

Neked is boldog tovább-hajózást, Barátom!

Köd csipkézte

Köd csipkézte, fenséges

tájakon

Eljátszik,

hazafut a Lélek!

Csak nézlek Téged,

Ó te Láthatatlan!

Fák koronáján

áttetsző turbán

a köd,

varázslatot sző,

mágikus köpönyeget

köt

az Égi Tündér nevető

gyermeke.

Ködszitáló

lépésemben,

megbotlok egy

jégdarabban,

s belőle pattan ki az Út,

egy hosszú

alagút,

mely hova fut?

Hát át, a

PatakAnyó

ölébe,

Égeresnek

tükrébe!

Jégcikázó,

Jégformáló

Szélmadárként

újra látó

felbukkanó,

majd eltűnő..

szalmabálán

elterülő

szép látomás,

jöj el hát!

S úgy is volt..

e szép helyen..

megtörtént,

nem képzelem,

Vízcseppecske-

szép gömböcben,

egy csendes pillanatban

a sáros-havas

kusza földre

örömömben,

lehuppantam.

Gurultam és

gurultam..

míg továbbjutottam..

s, hogy ki lettem,

legyen csak Titok..

próbáld ki..

S talán

megtudod!

Áldás!

Szeretettel

Szilvándor