Éj csendjéből

Éj csendjéből

Éj csendjéből kitakarózik,

éj csendjében betakarózik

halkan fordul,

álmában nyikordul

a Lélek alatti ágy.

A kinti hideg hófoltokban

ijedten ül meg

a vágy.

S nem tudni mit keresgélt,

miért kószált ki .. a

sötétbe,

miért nem volt

jó

az Otthon

megszokott

fénye,

a sólámpás

nyugodt

rezgése,

a sarkok,

a polcok

szelíd

reccsenése.

Tán csak kinézett

az ablakon

unván,

az éppen

lassan ballagó

percet,

s a Kalandvágy hívta

hiú reménnyel

kecsegtetve

hívtí, hívta

hamisan fénylő

cicomás 

szavakkal.

S a Vágy

gondolt egy merészet

s gyorsan

kilépett

egy óvatlan pillanat

látomásos

tüzén

nyitva

hagyott ajtó

sarkainak

közén..

De más is a Világ

a benti honból..

a melegből,

a gyertyafényes

otthoni illatból..

Mert kint elkábította

az ezernyi szépség

színkavalkád

s megannyi

fenség..

de, egy hosszú túrának

is

egyszer vége szakad,

jő az Est,

s jólesne

egy falat

jó szó,

megszokott "Hogy vagy?"

ölelése

a szokott

rutinoknak..

S Így történhetett,

hogy Vágy

Kapitány Úr..

egyszerre csak

fázni kezdett..,

de nagyon cudarul.

S ahogy aprócska

törpévé

vált,

fűcsomók oldalán

álldogált..,

toporogva..

átázott

pici bőrsaruban.

S az ablakból

macska néz..

talán játszani is kész,

egérként pofozni

szegény Icergőt!

Éj csendjéből kitakarózik,

éj csendjében betakarózik

halkan fordul,

a Lélek,

Szívében épp

szépet mesélnek

az ősi dallamok,

s egy finom

aranyló

tenyér-hajó

indul

ki, a  télbe

..

hogy kézbevéve

a fagyoskodó,

apró alakot..

angyal fénylő,

tündért érő

szív-béli meleggel

Hazarepítse!

Lélek otthonába,

hol

Földanya fészke

sólámpás otthonnak

megszokott vidéke,

várja.