Tündéres-Égeres..avagy mit látsz?

  Séta Zengivel.. és Tündéres Látogatás.. hirtelen ötletből..

Tudod ma olyan volt, mintha egy pillanatra.. feledve a kissé hideg februárt.. mégis megéreztem volna a tavaszt.. miért is? Mert a fejünk felett, apró pamacsfelhők jelentek meg, azzal a jól ismert világos kékkel, amit nyáron szoktunk látni odafent. Kutyám jóízű, széles mosolyal hempergőzött meg Földanyával.. hej, de irigyeltem.. szinte másodpercről, másodpercre - mintha Aladdin titkos lámpája lett volna a mancsában – úgy nőtt az aurája, boldog energiaszintje! Nem hiszed? Nézd csak meg kedvencedet..,(ha nincs a szomszédét..) hogy viselkedik egy ilyen jóleső magnetizáció után (az illatokról nem is beszélve)!

De a talaj latyakos, vizes fecsegése nem engedte meg, hogy ma én is Földanya karjaiba vessem magam, így maradt az Ég, mely oly határtalan, s ami segít átlélegezni magunkat bármilyen földi, belső-külső akadályon..

Egy pici kocogás.. s a lépteimbe szőtt imák, máris kacsakaringóztak lefelé Földanya szívébe..

Oh.. még egy.. meséltem Neked a Tündéres-Égeresről? Jaj, az egy csudaklassz hely,

elviszlek oda, no ne búsulj nem most a fagyasztó cidriben, hanem majd a zsongító tavaszban..nos, képzelj el egy kis kopárka erdőt, amolyan mezőket elválasztó, patak mentén növő facsoportocskát.. semmi különös, igaz? Hmm.. igen, egy picit be kell lépni a fák közé.. s máris ott van.. vastag derekú Éger Apó vár, szép zöld moha díszíti derekát..

s hallod? Csilingel, folyik, zubog, hömpölyög, olykor kiabál ez a picinyke patak, aki most már mellét feszítve, mutogatja új izmait.. s egyre hangosabb.. ma hetyke hangulatában találod.. de picit odébb már lecsendesedik...s látod? Ott.. meg ott.. meg ott..is.. a sok világító fejecskét? Nos azok mind tündérnépek! A fejük búbját látod csak, mert.. nagyon dolgoznak.. nincs idő lazsálni.. hogy mit? Oh ha tudnád, mennyi munka van így mikor ÉBRED a vidék.. hej-haj kötetetnyit lehetne beszélni erről.. nna gyere, ne is zavarjuk őket..

Nna, hadd látom? Bírod még? Áhá, csillog a szemed.. a többiek már türelmetlenül kitopogtak az útra, hogy mit áldogálunk, sárban, vízben, nedves-moszatszerű fűszála közt.. Nem baj.. hadd menjenek.. ah, látom a szemedben azt a csillogást.. te is mindig utolsó voltál? S lehajoltál az üres csigaházakért? A többiek meg nem értették, miért gyűjtögetsz.. talán csúfoltak is érte.. de tudod, ha tudták volna, hogy angyalok hajszálai, tűndérek apró tappancsainak holdezüst-lenyomatát, vésett csigaházak kövekben szendergő finom lényeit, s a rejtett kincsesláda, örökkön változó kulcsát viszed magaddal.. hú, de elcsodálkoztak volna..

emlékszel? Mikor este, már mindenki elaludt, s az éjjeliszekrényeden, a napi begyűjtött kincsekből, lassacskán előbújtak a szeretett lények holografikus, könnyű képei? Emlékszel, meséikre? S a tündértappancs világítására? Nos nagyon mókás és kacagtató esték voltak.. tudom te sem unatkoztál, egy percet sem. ...

Szóval, hol is tartottam.. igen, igen.. azért még tudom.. kitartásod jutalma, megtérül..

gyere velem.. állj meg itt! Nos itt vagyunk! Látod? Most kicsit zavarbajöttél.. hogy mit is kellene.. nos sebaj.. lélegezz csak.. nem kell csinálnod semmit.. itt van egy kis mohos rönk, mondjuk vízhatlan a nadrágod.. nos leülünk?

Igen.. fújd ki magad.. mesélj egy kicsit, milyen napod volt? Oh félig hunyt szempilláid alól lassan előbújik a Hold-Gyermek.. Ez AZ! Szuper, felnőtt éned elment sétálni, most már akkor kezdhetjük..

ah, már előre is indultál.. jól van.. menni fog ez! Megtaláltad? Igen, tudtam, hogy így lesz..

ez a kis facsoport az.. az Istennő Temploma..Igen, ez az.. jól csinálod.. félig hunyt szempillák mögül.. s így .. nevetősen.. Látod a halvány derengést, ahogy átcikázik a fák között? Majd lassú, finom táncba kezd? Igen.. oh hallod.. már dúdolnak is.. mindig énekelnek, ha régi barát érkezik.. akár egy ősi jurta.. csak kicsit magasabb a fala.. szerinted honnét vették őseink, hogyan építkezzenek? Hát persze, hogy a Tündérnépektől, meg a Természet bölcs szellemeitől, népeitől.. ha tudnád mennyi lenyűgöző lakója van ennek a világnak! (..)

Szóval körben már megvan a fényfal.. s a kupola a sötétedő égbolt.. mesésen gyönyörű..

S ekkor a Tündérek Királynője megjelent, s a két Vándor lélegzetvisszafojtva figyelte minden mozdulatát..

Ő barátságosan végigmérte őket és könnyedén megérintette szívük, s megsimogatta a fejük búbját. S a kalandokkal teli órák gyorsan elrepültek. (..)

Látod..? Őt? Hófehér léptekkel megy át a Templomon, díszíti a Templom falait, apró mécseseket gyújt..igen, ünnep készülődik. Hogy, milyen ünnep? Tényleg elfelejtetted? Hát az Est Ünnepe.. lassan megérkeznek a csillagok, méltóságteljesen vonul majd be az Ég Királya udvarának, megannyi kíséretével..

Hogy, hol találkoztak? És hogyan? Nos ez már valóban egy másik történet..

Hogy, hány ünnep van? Ja, hogy ezt nem mondtam volna? A Szellemvilágban minden esemény Ünnep! Oh, annyi mindennek lehet örülni .. erről eszembe is jutott.. nna nem, ebbe már tényleg nem kezdek bele..

de milyen kíváncsi vagy.. asszem visszajött a Felnőtt éned, hiszen a benned lévő Gyermek mindenre tudja a választ! Szóval kérdezd a Hold-Gyermeket, rendben?

.. szóval láttad a Tündérkirálynőt? Most nem volt túl sok ideje ránk.. Hogy be kell-e jelentkezni?

Oh, látod, amikor ilyeneket kérdezel, mindig nősz egy centit! Látod én még mindig akkora vagyok, mint egy fűszál.. s te már a galagonya bokornál tartasz.. na jó, ne ess kétségbe, nem a te hibád.. oh látod, amikor ilyen sóvárogva lebiggyeszted a szád,

akkor megint itt a Gyermek, s látod máris kisebb lettél..

lélegezz.. s engedd őt mosolyogni.. legalább itt.. hadd kacagja ki magát.. nemsokára úgyis visszatér az óriások közé.

Szóval, nem nem kell bejelentkezned.. a Szellemvilágban mindig örülnek Neked, de meg kell tanulnod újra 'látni'.. s belefeledkezve az idő forgatagába.. megtanulni tisztelni Őket!

S ezt viszont muszáj meg is mutatnod, mert különben elhalványodnak megint...tudod, sok csapás, sok nehézség történt.. s az emberek megvakultak. S ez azért elszomorította Őket!

Épp ezért ilyen bolfdogok, amikor visszalátogatunk.. csak nagy örömükben, ők is elfelejtik, hogy, ti elfelejtettétek.. a Tudást, ami összekötött minket.

Uff már megint egy kérdés.. Hű, nem is egy.. rohamosan nősz! Hogy miért mondok ti-t mi helyett? Vigyázz, most már egy kisebb jegenyefa vagy hozzám képest.. csak óvatosan.. már csak pár lépés és kiérünk úgyis..

Oh, hát ez egyszerű, én révész vagyok, itt is vagyok meg ott is.. s ha kéred, időnként átviszlek, ez a dolgom, hogy megmutassam az utat.. amit egyébként Te is nagyon jól ismersz, csak elfelejtetted.. Én meg emlékszem rá, ennyi a különbség. A dolgok egyszerűek.. ha megsúghatom – csak, hogy összezavarjalak – te is emlékszel egyébként.

Hajaj.. még jó, hogy kiértünk az Erdőszélre, mert már kezdesz akkora lenni, mint egy hegy.. hogy, fér bele egy emberbe ennyi kérdés? Nos, innentől egyedül kell visszamenned, de, ahogy mutattam.. ne aggódj, mert mindjárt kilyukasztod az eget, s az Óriások Kapitányának kell szólnom, hogy befoltozza.. vigyázz, óvatosan.. ssszzzhhh..

most már jobb, ha nem gondolsz semmire.. kicsit csiholsz egy kis tüzet a szívedben, ahogy tanítottam.. s mélyeket lélegezz..látod..mindjárt könyebb lesz megmozdulni. Hogy, mégegyszer mondjam el? Na jó, rendben.. a Fénylő CsipkebokorAnyó mellett mész, mész a Hármas Kőig, aztán a Mohasoron jobbra.. egészen 12-ig.. felugrasz az Ezüst Hálóra.. s onnan, már barátunk a Nyugati Szél hazavisz! Közben jó, ha nem gondolkozol.. mert nem olyan kényelmes ha túl nehéz vagy.. (ki se mondd a miérteket! ) ..kicsit zötyögösebben fogsz megérkezni..

(..)

Szívesen, máskor is. Jó volt újra találkozni! Igen, én is örültem. Majd írjál, amikor hazaértél.. nem miattam.. az jót fog tenni.

Szia..!!

Sokáig integettem utána, s reménykedtem, hogy könnyedén fog hazaérni..

már nem az első volt, akit átkísértem..eleinte kicsit csikorogva érkeznek meg.. a többi meg sok mindentől függ..

Hálát rebegve Barátaimnak, az Őrzőknek búcsút intve, én is hazaindultam.

Hát így telt el ez a nap is.. rákacagok az Égre, magamhoz ölelem a csillagok fényét, s táncolva lépek az Álmok Birodalmába!

Jó éjt! Vagy inkább Jó hajnalt, kedves Olvasóm!

Szeretettel

Szilvándor

Brigit és a delfinek

Történt egy nap, hogy Brigit a tengerpartra sétált, hosszú szoknyáját fújta, fújta a szél.. s a viharos óceánokból kikerekedő hullámok mind őt figyelték, zajos nagyságukat talpa alá simították!

S a nagy, felhők terítette égbolt alól kövér esőcseppek kezdtek hullani...

Brigit hosszú haja lobogott az egyre erősebb szélben egyetlen pillanatra sem félt.. kezét magasba emelte a láthatatatlan Segítőinek..

s még szem nem látta, bőr nem érintette, de a szív már hallotta az éneket, a sustorgó, fütyülő dallamot, mely a Mélyből tört elő, ahol Testvérei éltek.

S hamarosan ezüstös testek villódzó játékával jöttek.. 

s az egyik hamarosan kiválik a  tömegből.. fénylő teste ruganyos, apró szemeiben nyugodt derű csillan.

Brigit csak áll, a sziklát verdeső hullámok morajlását hallgatja, tarisznyája, haj de szépen fénylik, a zöld tenger tükröződik benne.

Toltán,a delfin :"Elhoztad őket, Úrnőm?" 

Brigit szelíd mosollyal nyugtázza a kérdést és tarisznyájába nyúl.. finom, puha vászonból kihengergeti egyre jobban nyüzsgő csomagját, majd halkan énekelni kezd.. az aprócska csomag, növekszik, a rugdalozó, élénk zajongás kicsit csitulni látszik..

s Brigit egy szép zöld, áttetsző, aranyosan fénylő gömböt varázsol énekével..

szépen hímzett szoknyáján, felcsillannak a jelek..

s végül a zöld gömb szépen tenyerén billeg...

"Vigyázz rájuk, vezesd és gyógyítsd őket.. majd ha megerősödtek, a hetedik  Holdtölte után visszatérek!"

Toltén könnyedén ugrott magasra.. s úszúival átvette a gömböt.. majd kék fénylő üzenetet küldött az Úrnő felé.. ő elmosolyodott és lágy, finom energiákat táncoltatott át a téren.. a delfin megérezte az ölelést!

széles vigyor áradt szét testében és gyors ugrásokkal eliramodott messze a nyílt vízek felé..

a víz alatti Birodalomig hosszú volt az út ..s közben rengeteg kalandjuk esett...

de végül a Gyógyulnivágyó Lélekdarabok megérkeztek a Víz alatti Sötétkék Palotába..

                                                                                                              (folyt köv..)

Szeretlek Benneteket, Vándorló Testvéreim! Áldás és béke a Tenger lakóinak!

Jó éjt!

Szilvándor

Éj csendjéből

Éj csendjéből

Éj csendjéből kitakarózik,

éj csendjében betakarózik

halkan fordul,

álmában nyikordul

a Lélek alatti ágy.

A kinti hideg hófoltokban

ijedten ül meg

a vágy.

S nem tudni mit keresgélt,

miért kószált ki .. a

sötétbe,

miért nem volt

jó

az Otthon

megszokott

fénye,

a sólámpás

nyugodt

rezgése,

a sarkok,

a polcok

szelíd

reccsenése.

Tán csak kinézett

az ablakon

unván,

az éppen

lassan ballagó

percet,

s a Kalandvágy hívta

hiú reménnyel

kecsegtetve

hívtí, hívta

hamisan fénylő

cicomás 

szavakkal.

S a Vágy

gondolt egy merészet

s gyorsan

kilépett

egy óvatlan pillanat

látomásos

tüzén

nyitva

hagyott ajtó

sarkainak

közén..

De más is a Világ

a benti honból..

a melegből,

a gyertyafényes

otthoni illatból..

Mert kint elkábította

az ezernyi szépség

színkavalkád

s megannyi

fenség..

de, egy hosszú túrának

is

egyszer vége szakad,

jő az Est,

s jólesne

egy falat

jó szó,

megszokott "Hogy vagy?"

ölelése

a szokott

rutinoknak..

S Így történhetett,

hogy Vágy

Kapitány Úr..

egyszerre csak

fázni kezdett..,

de nagyon cudarul.

S ahogy aprócska

törpévé

vált,

fűcsomók oldalán

álldogált..,

toporogva..

átázott

pici bőrsaruban.

S az ablakból

macska néz..

talán játszani is kész,

egérként pofozni

szegény Icergőt!

Éj csendjéből kitakarózik,

éj csendjében betakarózik

halkan fordul,

a Lélek,

Szívében épp

szépet mesélnek

az ősi dallamok,

s egy finom

aranyló

tenyér-hajó

indul

ki, a  télbe

..

hogy kézbevéve

a fagyoskodó,

apró alakot..

angyal fénylő,

tündért érő

szív-béli meleggel

Hazarepítse!

Lélek otthonába,

hol

Földanya fészke

sólámpás otthonnak

megszokott vidéke,

várja.

Tavaszközeli

Bár éles szél fújt.. a mezők zöldje már régóta jól látszott.. az Ég Óriásai birkózva tolták egymás felhőből gyúrt testét, át a dombocskák, hegyek tetején.. izmaik hatalmasra fodrozódtak a sötétedésre váró Ég-Palást széles köpenyén..

A Fák hajladoztak a Szél játszi keringőjében..de a Rezgő Nyár előtt, semmi sem mozdult.. a finom, áhított csendben...a Vándor kezei megérintették Őt, s a benne lakó Tündér halkan felsóhajtott.. aranyhaja szétszóródott a térben, s tojás alakú otthona, tompa csillanással védte, óvta Őt!.. Mint a halk, lágy, nyári szellő oly könnyedén siklott ki a térbe, hogy körbefonja a bokrok, kusza, sűrű rengetegét.

A Vándor csendesen állt és a tünékeny csodát figyelte, szívében kitágult az áhítat varázsa.. nem is lehetett ez másképp..az Idők Kezdete óta ámult a Tündérnépek szokásain.

Jöjj velem.. , utazzunk hát együtt a Távoli idők Birodalmába! 

                                                                               (folyt)

Áldott Álmokat, 

ha gondolod, tarts velem az Álmok Birodalmába a jövőheti csoportomon.. ! 

www.evkorforgo.freeweb.hu

Szilvándor

Színes álmok

Bár január közepén járunk, az összes hó elolvadt, újra látni a zöldellő mezőket.. a Hold arca kerekedik, csak pár nap és a TeliHold teljes, ragyogó fénnyel áraszt el minket.

Furcsa volt ez a pár nap, újra éreznia  tavaszias meleget és látni az ég ragyogó kék színét!

De szép is volt, a jeges-olvadós áradásban a kispatak csobogó, fecsegő hangját hallgatni, s a mai sétám alatt, akár a nagy katedrálisok festményein, csupa, csupa ragyogó rózsaszínben játszott az Ég, s a fenyők csak táncoltak a koraesti szélben..

A Hold szépsége világító ragyogást idézett, s a föld cuppogós, vizes energiája új hangulatokat hozott...

Holnap új hét kezdődik, színes álmokkal és a Telihold áldásával!

kedd este a TeliHoldat ünnepeljük, a mindig változó csodák mellett, a bennünk kikerekedő új, kreatív erőket és az áldott természet-szellemekkel való találkozást!


Nézz rá az évkörfotgó honlapomra, hogyha jönnél! Telihold-Ünnep Szertartás a CsodaHelyen!


http://evkorforgo.freewb.hu/


Jó éjt, jó pihenést!


Sziltűnő

CsontAsszony szigetén

Este van, sötétlő léptei az égnek, gyorsan közelednek. A köd ma sűrű, gomolygó, mindent elborít. Rövid utazásra indulok, egy falvacska, egy szépen, rendezett tómeder. A fizikai valóság síkján egy hólepte, befagyott jégtükröt látok, a sötétedés utolsó fénycsóváiban.

Kicsit szomorú nyugtalanság van bennem, valami furcsán lappangó feszültség, hiába lépett a jó Merkúr apó a Nyílas csillagképbe, most nem megy a kommunikáció..  Lépéseim súlya után halkan tocsogva sóhajtanak a pocsolyák, s a fák hatalmas koronái alig látszanak ki, a lámpák esti fényének, fátyolos anyagából.

Szinte hihetetlen, de igaz, a tó helyét a jég vette át, hihetetlen ez a befagyott világ. Mennyire más, mint a  nyár hullámzó hajlongása, szélröpítő suhogásának nevetése. A kis utat követve, hamarosan egy hídhoz érek. 

Egy szép, hosszú fahíd, egészen a befagyott tó közepéig visz. Ahogy rálépek a hídra, lépésről lépésre közelebb kerülök egy másik világhoz.. a szürkület körbevesz és már látom is, a kis szigetet, ami felé tartok. Már csak pár méter.. egyre erősebben érzem a jelenlétet, s meghatottan nézek előre.. hirtelen, mintha Szertartáson lennék.. szinte látom papnőtársam, ahogy megtestesíti az Istennőt. Lábaim elérnek a híd végéig.. s a picurka sziget, egy elvarázsolt szakrális térré alakul át. Érzem, hogy itt van, a befagyott világ közepén, itt alszik, itt lapul a Tó szíve. Körülöttünk egyre homályosabb a  tér, mintha egy grafitművész rajzos mozdulattal egybemosná a  fák sziluettjét, a ködpaplanok végtelen takarásával. 

Megrendült pillanat, tisztán látom CsontAsszonyt a sziget közepén.. szeretnék leülni elé.. de csak megtorpanok.. Zaklatott szomorúságom sajgó fájdalomként tör át szívkamráimban.. és a csobogó, életadó vér.. most vad folyóként árad.. s megtölt a vágy, a zokogó lélek-fájdalom.. s szeretnék odarohanni az Istennőhöz, megérinteni csipkékből szőtt hófehér ruháját.. tétova lépéseket teszek.. vadul zúgó gondolatfolyamokban mesélem el bánatom, s a tér, a táj homályos, misztikus ölelésében..jól látoma  korcsolyázó szellemalakok finoman sikló alakjait. A táj körbevesz.. s én elmondom hiányaim, könnyeimmel

öntözve e szomorú lélek-virágot. Megfordulok és az Istennő még mindig ott van, rám néz, tekintete mindent lát, kristályfényű kezének érintése könnyedén átjut a mellkasomon, s nem számít a hideg, a nedvesen cuppogó cipő, melegem van, s szívem rezdülései megrebbenek az Ősi Kéz finoman ívelt, karcsú tenyerében. "Ó hogy hiányoztál..!" - mondom szavak nélkül.. s imáimban áldását kérem, zaklatott folyóként áradó .. rakoncátlan érzelmeim megnyugvását, a Hazatalálás örömét.. a belső misszióm, útkeresésem, reményeim, félemeim által átszínezett útvesztők közötti útjelzőket várva.. kérlelem a Szent Szellemvilágot, hogy öleljen át, s hogy én is hadd adjam át .. mi oly mélyen ég, lobog bennem.

Az Istennő ragyogó Templomában állok, a CsontAsszony földje ez, a bardó állapota, s jól tudom, hoyg meghaltam.. s útközben vagyok.. ez még nem az újjászületés.. csak nézem a  homályt.. talán ilyen lesz a végső búcsú.. amikor aranyfényen, aranyló hídon át szökdécselve, valóban Hazatérek, Hozzá, akivel ott ültünk a bolygók időközi terében, láblógatva, történeteket mesélve ..s elmulattunk a  csillagok fénylő, bukdácsoló táncán. hej, de messzinek tűnt akkor a földi élet, egy izgalmas kalandnak.. sose gondoltam volna, hogy elfelejtem, hogy emlékeztetnem kell magam az Ő jelenlétére. De így van ez, hálás lehetek, hogy újra találkoztunk s emlékeim újra élnek.. akár a sodrásban messzire futó vízcseppek végtelen vándorlása.

Mág mindig a  ködben-homályló, egyszerre vágyott és remélt világot csodálom egyfajta néma áhítattal, míg a Sérült Gyermekből feltörő fájdalom újra útnak indul.. pár lépésnyi ez a sziget, de mégis hatalmas, átlátszatlan, csend-birodalom, csak néha hallani egy-egy vízcsepp puha csobbanását, ahoyg a híd széléről elrugaszkodó..a jégpáncél olvadtabb részeibe csapódik. 

Még így is, kicsit fájva, búsúlva is megcsodálom a fék finom, alg látszó árnyalatait, s a hó-tündérek hajszálvékoyn lábnyomait a jég barázdált sapkáján. Az Istennőhöz fordulok ismét.. újra és újra körbejárva szigetét.. belehullva a semmibe, a puhán gomolygó végtelen finomságba. Az idő halad, a hideg újra csípni kezd, már nem érzem a lábaim mégis maradni szeretnék.. legugolok, egészen picurka darabkája akarok lenni a tájnak, s jó közel kerülni a  Tó szendergő szívéhez.  érzem az Istennő érintését a fejembúbján.. s ha jól figyelek, hallom a Tó alól megdobbanó szívritmus, finom, méhizomzat összehúzó.. mégsem fájdalomban vajúdó, hanem finom dallamban lüktető mozgását. halkan sóhajtok.. az audiencia mára véget ért. Elköszönök, s csókokat dobok a Lélek-Alvó, Szívbe-Lépő Csendet Őrző Ősök Ködmönét Varró, Szép-Homályból másképp Bomló gyönyörűszép Őserőnek. 

"Boldog Új Évet!" mondom a Segítők hadának, akiket nem látok most, de tudom, hogy mindenütt jelen vannak. s lassan visszalépek a Hídra, mely kivezet ebből a furcsán-szépen-fájón-megtalált-demégsem látott világból.

Lépteimet a csend kíséri, csak a jobb oldalon elsuhanó patak mondja bugyogva, zajosan a maga történeteit.. sokáig lehetne hallgatni.. a havas, füves olvadó mezőn botorkélva egy 5-ös gyűrűben álló facsoportot találok. gyorsan odapattanok és medveropogtató nagy öleléssel üdvözlöm őket, megköszönve létezésüket, üdvözölve testvéreim szilárdságát, mélyne földbe gyökerező hitrendszerét. Mindent megölelem, szépen sorban, "bárcsak egy fát sem vágnánk ki többé.." mormolom.. s mély elszántsággal a Fák védelmében, új útra készen mocorog, morogva ébredezik a  Harcos, az Amazon vére. A késői idő ellenére, amikor elbúcsúzom meglepetten kiált fel egy énekesmadár.. "Óh hát te? neked is aludnod kellene most már.." de jó jelnek veszem.. egy régi barátom szerint, ahol madár szól, ott az angyalok jeleznek. 

Vége ennek az útnak, s vár az otthoni kunyhó, kutyusom bátor morgása ..s az esti gyertyák meleg fénye, a tea forró zamat, a füstölő lelket melegítő, illatos, baráti érintése.

 Légy Áldott, Barátom, jó utat.. s tudd, a könnyekből születő erő.. újra éleszti, megfüröszti a Bennünk Fénylőt!

 jó éjt!

Szilvándor

Olvadás

Kedves Barátom, mára azt ígérték nekünk, jó meleg lesz a sok fagyoskodás után.. Amikor elindultam Zengivel sétálni, mégis olyan erős, hideg szél csapkodott felém, hogy azt gondoltam,

”ez bizony még nem tavasz!”

A mai nap, a ködben megbújó tündéres táncot idézte. Hihetetlen szépség mindenütt! A zúzmarák és deres társaik valóban elillantak, helyükre kövér esőcseppek telepedtek, bennük felragyog a Víz Úrnő szépséges mosolya, a Bardo átlátszósága és a Leány Istennő kezdési lendülete.. hiszen ezek a kis víz-gömbök folyamatosan ugrálnak faágról-faágra, cseppről-cseppre, égből a földbe, de amikor egy madár szárnyát fürdeti a pocsolyában, akkor bizony földtől az égre is.

Sétám alatt, megcsodáltam a KödAsszonyok szoknyáit, az eget fedő könnyű ködpaplan mögül előkukucskáló fiatal elementálok, kíváncsi tekintetét.

Zengőnek nagyon tetszett a sok latyak, platty-plitty, slatty-zutty bele a tócsába, vissza a hóba, megcsúszásos fordulás a labda után, komikus szaladgálás a „hol is hagytam el a labdám” játékban, s a hihetetlen öröm, amikor mégis megtalálja. Nehéz elhinni hogy, 'Hosszú Orr' ez a szép skótjuhász ne venné észre a kék labdát, legalább a szagáról.. de hát öregszünk, öregszünk..11 évesen még megy a szaladgálás, de egy kicsit kajlák vagyunk..

A Hegy-Apók eltűntek, széles vállaik mintha sosem lettek volna..

A tündéres-égeres mellett a patakocska erős száguldásba fogott és félénken rebbent fel két vadkacsa..

A Vén égeres ködbe vesző, kanyargó oldalán újabb csodák vártak, a hatalmas, mohos fatörzsek szépen átlógatták lábaik a vízerecskén és közben a jégtündérek fantasztikus formákat varázsoltak rájuk.

Jégsziklák, jéghegycsúcsok, cápafogakra emlékeztető hatalmas szája.. s közben a patak most már erősebb hangú szólama.

Hihetetlen erő áradt szét ezen a helyen, a továbbzúduló víz, az olvadó, de mégis kivételes formákat mutató jég, a zöld derekú fák, s a rohanó patak tiszta fénye, melyen az vízcseppecskék ugráltak szerteszét.

Alaposan átázott a cipőm, míg ott áldogáltam, Zengő is nyüszített, hogy menjünk már.. de a Belső gyermek gondtalanul, kacagva mászott fel a fák hosszú derekán, s csimpaszkodva együtt hintázott, nevetett vízcseppecske testvéreivel.

Köszönetet mondok a fáknak, a hegyeknek,a víznek, a szél érintésének, a köd varázsos játékának..

Tovább indulok és mégis a tündérek érintését érzem hátamon.

Neked is boldog tovább-hajózást, Barátom!

Köd csipkézte

Köd csipkézte, fenséges

tájakon

Eljátszik,

hazafut a Lélek!

Csak nézlek Téged,

Ó te Láthatatlan!

Fák koronáján

áttetsző turbán

a köd,

varázslatot sző,

mágikus köpönyeget

köt

az Égi Tündér nevető

gyermeke.

Ködszitáló

lépésemben,

megbotlok egy

jégdarabban,

s belőle pattan ki az Út,

egy hosszú

alagút,

mely hova fut?

Hát át, a

PatakAnyó

ölébe,

Égeresnek

tükrébe!

Jégcikázó,

Jégformáló

Szélmadárként

újra látó

felbukkanó,

majd eltűnő..

szalmabálán

elterülő

szép látomás,

jöj el hát!

S úgy is volt..

e szép helyen..

megtörtént,

nem képzelem,

Vízcseppecske-

szép gömböcben,

egy csendes pillanatban

a sáros-havas

kusza földre

örömömben,

lehuppantam.

Gurultam és

gurultam..

míg továbbjutottam..

s, hogy ki lettem,

legyen csak Titok..

próbáld ki..

S talán

megtudod!

Áldás!

Szeretettel

Szilvándor