Volt egyszer egy folyó

Mert volt egyszer egy folyó,

s mikor belegázoltak,

nem tudták, hogy teste

átível a látható formán

Beleordították zaklatott létük

s mocskos kezük, beletörölték.

Mérgekkel öntözték,

s mikor színét váltotta

ocsmány szavakkal illették.

Majd mind elhagyták partjait.

de egy nap, arra sétált

az Aranyhajú Gyermek és

meglátta a Folyó Asszony

vergődő szellemét

s a temetetlen holtakat

Nem tett mást, mint

leguggolt és a megérintette

a kavicsok érzékeny testét

suttogva finom szavakat

mondott nekik

gyógyító, aranyló fényeket küldött

a part menti kövek

nemzedékének.

A kövek meglepődve,

lélgezetvisszafojtva

álltak, hevertek, léteztek ott

nehogy megtörjék

a varázst...

S az érintő kezek,

szellemeknek látott

embereknek láthatatlan,

finom kedvességgel,

gyógyító érintéssel,

megáldották a

folyómeder kavicsos

ágyát

s mint, bezárt, vergődő sebből

a koszos váladék

úgy tört fel

a fájdalom..

zokogó,

füstformában kavarogva

a part menti kövekből..

a Gyermek a Fák Szellemeit hívta

s jöttek is ..

öles léptű

Fa Asszonyok

Kéreg tenyerükben

az ősi tudás bölcsességével

s gyászos, sirató énekükre..

a kövek megérezték, hogy

eljött az idő..

s most lehet..

s mind beszélni kezdtek.

Fájdalmuk zokogó hangjaira,

az Égi folyó érkezett..

úgy mosta ki sebeik..
hogy fénylett messzire felfénylett a táj.

Áradtak a fények, a hangok..

s hosszú idő telt el így..

míg végül a hüppögés utolsó hangjai

elcsitultak..

s a folyópart kövei megnyugodtak,

lázas remegésükből.

Ahogy testük ellazult..

már jött is az Éj,

hogy hűvösével

elringassa őket.

Másnap...

frissen ébredtek

s tele voltak örömmel,

tágult új erővel.

Ekkor a Fák, az Aranyhajú

Gyermek és a Tündérek,

mind odaléptek a Folyóhoz..

Lágyan kiemelték a Folyó Asszony

összezúzott testét

s a kövek immár, tiszta, ragyogó, fehér szőnyeg-fényként

terítették alá

szeretetük.

Lágyan mormoltak és a

Tengerről meséltek

neki,

mindegyikük lágyan nézett Rá!

Megdicsérték bátorságáért,

s hogy testével védte a folyót

magára véve a bajt, átkot,

s a hulladék zúzalékait!

A Folyó Asszony nehezen lélegzett,

teste csupa seb volt,

s hajába olajos foltok vegyültek

A Gyermek és a Fák,

A Tündérek és a Létező

Élők Segítő világa

mind-mind eljöttek,

hisz a Gyermek szív-béli

ragyogása

idehívta őket!

s együtt daloltak,

együtt gyűjtögették fű testvéreik

finom zöldjét..

s dalukra tengeri s más madarak jöttek,

kibontva szárnyuk, szép ívét, megfeszítve

s elhozva a sós szél,

párás, megtisztító ölelését.

Lemosva testét, bebugyolálták

a hajnali pára és az esti

csillagfény

derengő,

finom erejébe.

Hatalmas szárnyak suhogtak felette,

az Albatrosz messzi tájakról mesélt..

s mind vijjogva húztak egy

szép energia-nyalábot..mely mint,

puha hálózsák

védte, óvta , melengette a Folyó

Szent Szellemét.

Sokáig tartott a Rítus,

s míg elpihenő,

lágy felépülésben, lázas álmokból félrebeszélve,

majd megnyugodva

pihent el, a Sebzett,

Ők mind a Folyóparton állva..

szívükbe lélegeztek,

hogy érzelmeiket tisztára hevítsék.

S engedélyt kérve,

szent áhítattal léptek a vízbuborékok

kavargó

tarajába..

s ott mosolygó, fényes,

finom paskolással

át forgatták a Víz

színét s alját..

s egy

hatalmas

hálóval, a szemetet

mind, mind kimerték.

Ékes, csillogó kék színeket, gyönyörű

zöld hullámokat küldtek a táj egykor boldogan

fecsegő

felszínének.

s összekötötték őt az Égi vizekkel..

késő este lett megint,

míg a Szent Gyógyító órák

befejeződtek.

Elnyugodva szenderült

a Folyó,

Arany-medvék őrizték az álmát,

s vidám csiripeléssel,

a Madarak Népe

finom hang sátrat

kötött

föléje.

A Gyermek, a Fák, a Segítő

Lények, mind odakucorodtak

az esti tűzhöz..

s az éj csendjében

a csillagok alatt

megpihentek a jó

nyugalommal.

S 7 hosszú éjen át és

7 hosszú napon át

csak őrizték

az álmában felnyögő

Folyó Asszony Szent

Szellemét..

a Visszatérőt!

S még sokféle dolog megesett ott,

de mára végére fut e mese íve.

Eljött a nap, mikor mind odagyűltek

és a Folyó Asszonyt sorra mind megölelték..

s Ő felcsillanó szemmel

tért vissza,

tiszta, kéklő, fényes

otthonába,

őrizve a tájat, a csendet,

hallgatva a kövek, kavicsok meséjét,

a sürgölődő halak és más

vizilények

csapkodó történet-szálát!

Áldás!